Stephen Russel, a katasztrófaelhárítási hivatal vezetője azt mondta, hogy az első kárjelentések „nyugtalanítók”. Acklins és Crooked szigetén legalább két településen végzett hatalmas pusztítást a hurrikán. Az ottani lakóházak 90 százaléka vált teljesen hasznavehetetlenné vagy szenvedett komoly károkat. Sérülésekről egyelőre nem érkeztek hírek, de helyi illetékesek szerint a pusztításról csak pénteken kapnak teljes képet, ha a hurrikán már elvonult a szigetcsoportról.
A hármas erősségű, óránkénti 195 kilométeres széllökésekkel kísért Irene várhatóan négyes fokozatúra erősödik, miután átvonul a Bahamákon. Ez óránkénti 210 kilométeres vagy annál erősebb széllökésekkel járhat majd.
A Bahamákon többen elhagyták otthonaikat, és biztonságos vidékre húzódtak a vihar elől. A partoknál négyméteres hullámok várhatók, és a szigetcsoport középső, illetve északnyugati részén 2-3 méterrel feljebb húzódhat a dagály.
A 19 kilométeres óránkénti sebességgel haladó hurrikán erejét 410 kilométeres sugarú körben lehet érezni. Egy kutatóközpont számításai szerint az Irene vasárnapra ér New York magasságába, és még ha középpontja távol is lesz a várostól, eső, szél, áramkimaradás és áradás formájában mutatkozhatnak hatásai.
A hatóságok azt javasolták, hogy mindenki vegye komolyan a figyelmeztetéseket, mivel ha a hurrikán kicsit is balra tér, több sűrűn lakott terület kerülhet veszélybe. Az Irene-nak eddig két halottja és egy eltűntje van. 1866 óta ez mindössze a harmadik olyan vihar, amely teljes hosszában érintette a Bahamákat.
(MTI)

Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt