Minden állami támogatást elvennének a fosztogatóktól

A pénteki brit lapok a parlament csütörtöki rendkívüli ülését értékelve leginkább a zavargásoknak a politikai erőviszonyokra, a pártokra gyakorolt hatásával és a rendőrségi kiadások tervezett csökkentésével foglalkoznak.• Súlyos kérdéseket kell feltegyenek maguknak a britek• Utólag könnyű okosnak lenni, de a felelősök nem ússzák meg• „Túlélte Hitler bombáit is, de a tömeg tombolását már nem”• Már évtizedek óta bűnözők irányítják az utcákat• Mi áll a zavargások hátterében?

MNO
2011. 08. 12. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A The Times szerint David Cameron miniszterelnök meggyőző határozottságot mutatott a parlamentben, de a rendőrségre fordított kiadások csökkentésének terve aggodalomra ad okot. Ugyanakkor a gazdasági helyzet miatt szűk a kormány mozgástere – mutat rá a lap. „A rendbontók megérdemlik, hogy szembesüljenek a bűncselekményeik következményeivel, a bátor rendőrség pedig megérdemli, hogy legyen végre vezetője” – utal a kommentár arra, hogy a Scotland Yard főparancsnoka júliusban lemondott, és posztját még nem töltötték be.

Steve Richards a The Independent hasábjain Cameron nehéz helyzetét emeli ki. A kormányfőre nem vet jó fényt, hogy a zavargások alatt egy éjszakára a hatóságok kezéből kicsúszott az irányítás – fogalmaz. Hozzáfűzi: hosszú távon azonban sokkal veszélyesebbnek tűnik, hogy az események megkérdőjelezik Cameron társadalomról alkotott képének hitelességét. „A következő választások eredményét alapvetően a gazdasági helyzet dönti el, de az is nagy súllyal esik majd latba, hogy miként uralkodhatott el a törvénytelenség ilyen gyorsan az angol városokban” – vélekedik.

A The Guardianben Patrick Wintour azt írja, miközben az erőszak az utcákon lecsendesedett, a parlamentben Cameron és a Munkáspárt vezetője, Ed Miliband vitába kezdett a zavargások okairól. Míg Cameron inkább a közösségek szerepét emelte ki, Miliband szerint a kormánynak kötelessége lehetőséget adni a szegényeknek – idézi fel. „Az a párt, amelyik a legjobb választ adja a kérdésre, hogy hogyan történhetett meg mindez, és hogyan lehet az érintett rétegeket sikerrel integrálni a társadalomba, hatalmas sikert könyvelhet el” – állapítja meg.

Andrew Grimson a The Daily Telegraph által közölt cikkében azt emeli ki, hogy Cameron határozott fellépése Milibandnek nem hagyott nagy mozgásteret. „A Munkáspárt vezetője annyira tartott attól, hogy opportunizmussal vádolják meg, hogy nemigen támadta a kormányfőt a rendőrségi kiadások csökkentése miatt” – írja. A Daily Mail hasábjain Winston Smith szociális munkás úgy fogalmaz, kemény büntetések helyett az igazságszolgáltatási rendszer áldozatokként kezeli a rendbontó fiatalokat. „Néhány fiatal azt mondta, azért tették, mert a kormány és a rendőrség nem állíthatta meg őket. És igazuk volt” – véli.

A rendőrségi kiadások tervezett csökkentése ellen tiltakozik a The Daily Mirror. „A kiadáscsökkentés leállítása az egyetlen értelmes megoldás. Nagyon aggasztó, hogy valószínűleg Cameron az egyetlen ember az országban, aki nem látja, hogy több és nem kevesebb rendőrre van szükségünk” – jelenti ki a lap.

A bíróságokon kell visszavágni a rendbontóknak – írja a The Sun. Hozzáteszi: biztonságossá kell tenni az utcákat, „nemcsak ma, hanem minden éjjel”. A lap egyetért azzal a petícióval, amely szerint a zavargásokkal összefüggésbe hozhatóktól minden állami támogatást meg kellene vonni. Az egyik kormányzati weboldalon indított kezdeményezéshez 100 ezer aláírás gyűlt össze, így a kérdést továbbították egy parlamenti bizottsághoz, amely dönt arról, hogy a képviselők megvitassák-e az alsóházban.

A zavargások az elmúlt szombat késő este robbantak ki London Tottenham városrészében amiatt, hogy rendőrök – lövöldözés közben – lelőttek egy 29 éves férfit, Mark Duggant. A zavargások – melyek során rendőrautókat és buszokat is felgyújtottak – másnapra a főváros több városrészére is átterjedtek, majd keddre Liverpoolra, Birminghamre és Bristolra is.

David Cameron – nyaralását megszakítva – kedden tért vissza Londonba. A miniszterelnök rendkívüli parlamenti ülést hívott össze csütörtökre és üzent a fosztogatóknak. „Érezni fogják a törvény erejét, nemcsak mások életét teszik tönkre” fogalmazott, hozzátéve: „nemcsak a közösségüket, hanem a saját életüket is”. A zavargások első halálos áldozatát hétfő este találták meg, London Croydon városrészében. A rendbontók nemcsak a rendőröket támadták meg, de házakat is felgyújtottak, üzleteket is kifosztottak. Vidékről 8000 rendőrt vezényeltek Londonba, ahol szerdára virradóra már nyugalom volt, nem úgy Manchesterben vagy Nottinghamben. Cameron bejelentette, hogy minden rendbontót azonosítani fognak, a csütörtöki parlamenti ülésen pedig úgy fogalmazott, hogy a kormány minden szükséges lépést megtesz a rend helyreállításáért. Pénteken újabb férfi hunyt el, ő volt a zavargások második halálos áldozata.

(MTI/MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.