Öldöklés: lövik a várost

Legalább huszonegy polgári személy vesztette életét, több tucatnyian pedig megsebesültek vasárnap Latakia városban a szíriai hadsereg támadásában.

MNO
2011. 08. 14. 8:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) tájékoztatása szerint a hadsereg egységei hadihajókról és harckocsikról lőtték a várost. A hadsereg és a biztonsági erők vasárnapra virradóra bevonultak Damaszkusz két elővárosába, Szakbába és Amuríjába. Előrenyomulásukat szórványos lövöldözés kísérte, s számos embert őrizetbe vettek. Latakiában továbbra sem működik a távközlési szolgáltatás, nincs internet sem. Szakbával szombat éjjel ugyancsak megszakadt a telefon-összeköttetés.

Emberjogi aktivisták szerint legalább 1800 civilt öltek meg az öt hónapja tartó kormányellenes tüntetések során a katonai, illetve rendőri erők. Bassár el-Aszad államfő továbbra is azt hangoztatja – a nemzetközi tiltakozások dacára –, hogy véget vet a lázadásnak. A hatalom nem ismeri el a március 15-én kezdődött tiltakozó hullám nagyságát és jogosságát, s az erőszakos katonai fellépést azzal indokolja, hogy szembe kell szállni a „fegyveres terrorista csoportokkal”, amelyek a rezsim szerint felelősek a zűrzavarért és a civilek elleni támadásokért.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.