Sorra állnak a felkelők mellé Kadhafi korábbi szövetségesei

Ötmilliárd dollár felszabadítását kérik az arab és a nyugati szövetségesektől a líbiai felkelők. Közben több afrikai állam az ország legitim képviselőjének ismerte el politikai szervüket.• Kétmilliót kap, aki élve vagy halva kézre keríti Kadhafit

MNO
2011. 08. 25. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dél-afrikai Köztársaság az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén helyi idő szerint szerdán elutasította azt az amerikai kérést, hogy oldják fel az ENSZ-határozattal befagyasztott líbiai bankszámlákat az Átmeneti Nemzeti Tanács megsegítésére.

Az Átmeneti Nemzeti Tanács képviselői szerda este a dohai nemzetközi értekezleten jelentették be igényüket. Az ÁNT emírségi „nagykövete”, Aref an-Naid szerint az összeget az iszlám böjti időszak, a ramadán végéig kell összegyűjteni a Kadhafi-rezsim külföldön befagyasztott javaiból. A pénzből fedeznék egyebek mellett az ország háborús újjáépítését, a sebesültek ellátását, a bérek kifizetését és a lakosság lefegyverzését.

A líbiai felkelők eredetileg 2,5 milliárd dollár felszabadításáról akartak tárgyalni a szövetségesekkel, de a dohai találkozón már az összeg duplájáról volt szó. Mahmúd Dzsibril, az ÁNT második számú vezetője korábban elmondta, hogy a pénzre a muzulmán böjti hónapot, a ramadánt követő háromnapos ünnepig, az íd al-fitrig kell összegyűjteni. „Szeretnénk fizetést adni az embereknek, hogy normálisan ünnepelhessenek, ajándékot vehessenek a szeretteiknek” – mondta Dzsibril, aki 160-170 milliárd dollárra becsülte a befagyasztott bankszámlák értékét.

Biztosra mennének

A dohai találkozón Háled ben Mohammed al-Atíja katari nemzetközi együttműködési miniszter hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükséges az ÁNT támogatásának garantálása, hogy a vezetősége helyre tudja állítani a békét, a stabilitást és a biztonságot az országban. A miniszter egyben reményét fejezte ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadja azt a határozattervezetet, amely lehetővé teszi a korábban a Kadhafi-kormánynak az Egyesült Államokban zárolt bankbetétjeiről 1,5 milliárd dollár felszabadítását. A további 3,5 milliárd dollár felszabadításához hivatalos kérelmet nyújtanak be az ENSZ BT és az EU szankcióbizottságához.

A katari találkozón részt vettek az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Törökország és az Afrikai Unió képviselői is. Az Egyesült Államok korábban jelezte, hogy augusztus 8-án szavazást kért a BT-ben a befagyasztott bankszámlák feloldásáról. A Dél-afrikai Köztársaság azonban elutasította a kérést, mert meg kívánja várni, hogy az Afrikai Unió csütörtöki ülésén elismeri-e vagy sem az ÁNT-t. A két ország, valamint a BT többi tagja között csütörtökön is folytatódnak a tárgyalások a kérdésben.

A líbiai bankszámlákat február 26-án zárolták ENSZ-határozattal, amely az ellenzék elleni brutális megtorlás miatt kemény szankciókkal sújtotta Moammer Kadhafi ezredest, valamint a családját és a környezetét. Washington 1,5 milliárd dollárt szeretne feloldani azonnali segítségként Líbia számára, most, amikor a Kadhafi-rendszer összeomlóban van. Baso Sangqu, Dél-Afrika ENSZ-nagykövete kijelentette: „A BT mind a 15 tagja aggódik a humanitárius válság miatt, akár Tripoliban, akár Bengáziban. Biztosak szeretnénk azonban lenni abban, hogy jó irányt követünk, betartjuk a törvényt”.

Átállnak

Etiópia, Burkina Faso és Csád szerdán állt át az ÁNT oldalára, miközben Tripoliban még mindig harcok dúltak a Moammer Kadhafi rezidenciájául szolgáló Báb el-Azizíja komplexumnál. Burkina Faso korábban szoros kapcsolatot tartott fenn Moammer Kadhafi líbiai vezetővel, de 2008 óta elhidegült a két ország kapcsolata a Kadhafi által erőltetett „afrikai kormány” megalakításának terve miatt. Ouagadougou úgy döntött, hogy a líbiai nép egyetlen és kizárólagos legitim képviselőjének ismeri el az Átmeneti Nemzeti Tanácsot, ugyanakkor nem zárta ki Kadhafi befogadását, ha ő is „úgy kívánja”.

Idriss Deby Itno csádi elnök, aki kitűnő kapcsolatokat ápolt Kadhafival, s akit a csádi hatóságok határozott cáfolatainak ellenére többször is megvádoltak azzal, hogy zsoldosokat küldött Líbiába, ugyancsak elismerte az ÁNT-t. Ugyanakkor arra kérte a felkelőket, hogy óvják a Líbiában élő csádi közösség tagjainak életét és javait.

Etiópia felszólította az Afrikai Uniót, hogy kövesse példáját, és ismerje el az Átmeneti Nemzeti Tanácsot. Etiópia és az ÁNT-t kedden elismerő Nigéria külügyminisztere közös nyilatkozatban kérte az Afrikai Uniót és tagállamait, hogy terjesszék ki az ÁNT-re azt a támogatást, amelyet Tunéziának és Egyiptomnak nyújtottak az ottani népfelkelések után.

Az Afrikai Unió péntekre hívta össze a békefenntartó műveletekkel foglalkozó testületének, a Béke és Biztonsági Tanácsnak az államfői értekezletét Addisz-Abebába, hogy áttekintse a líbiai helyzetet.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.