Visszatért a próbaútról az anyahajó + Kép

Visszatért első próbaútjáról az északkelet-kínai Talien (Dalian) kikötőjébe az első kínai repülőgép-hordozó – jelentette hétfőn a Hszinhua hírügynökség.

MNO
2011. 08. 15. 9:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hadihajó öt nap után, vasárnap délelőtt érkezett vissza útjáról, amely nagy figyelmet keltett világszerte a szakértők körében, tekintve a növekvő aggodalmakat Kína területi és tengeri törekvései miatt.

Tűzijáték fogadta a 306 méter hosszú vízi jármű befutását a kikötőbe. A Varjag osztályú hajót Kína 1998-ban vásárolta meg Ukrajnától húszmillió dollárért, akkori közlés szerint úszó szállodának és kaszinónak, de a szigorú biztonsági intézkedések miatt kezdettől fogva sejteni lehetett, hogy Peking saját anyahajót akar építeni. Az út során végzett „tengeri kísérletek zökkenőmentesen zajlottak le” – írta a Hszinhua, hozzátéve, hogy a hordozón, amelynek még nincs neve, további átalakításokat hajtanak még végre. Ezekről azonban nem közölt részleteket a hírügynökség.



(Fotó: Reuters)

Szombaton a kínai sajtó azt az értesülést közölte, hogy repülőgyakorlatok lehetségesek a hajón, a gépek leszállását, majd azonnali felszállását gyakorolhatják, de a végleges leszállást nem. Független szakértők szerint Kína e hadihajóval lélektani hatásra törekszik a térségben olyan időben, amikor kiújulóban van több régi területi vitája is szomszédaival, főként Japánnal és Vietnammal. Bár Kína azt bizonygatta, hogy a hordozót „tudományos kutatásra, kísérletekre és kiképzésre” használják majd, annak első útja „hullámokat keltett” a nemzetközi politikában is. Washington szerdán kifejezte aggodalmát, kérve, hogy „Kína adjon magyarázatot, mi szüksége van ilyen eszközre”. Kitazava Tosimi japán nemzetvédelmi miniszter szintén magyarázatot kért pénteken Pekingtől „támadó jellegű” eszköznek minősítve a repülőgép-hordozót.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.