A tenyésztők szerint mindössze ezer Dolan birka él az egész világon. A jellegzetesen lefelé görbülő orral és hosszú, lecsüngő fülekkel rendelkező állatok az egyedülálló bundájuknak köszönhetik a kínai multimilliomosok kiemelt figyelmét. „Nagyfőnökök jönnek ide a luxusautóikkal, és szépen beterelik a birkát a hátsó ülésre” – mondta Liu Feng-hua, az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régióbeli Aksu városában élő 48 éves tenyésztő. „A főnökök általában ujgur muszlimok, akik a birkaüzletben szedték meg magukat, és most egy méregdrága példányt szeretnének házi kedvencüknek” – idézte Liut a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.
A Dolan birkákat eredetileg az Európát Kínával összekötő ősi selyemút mentén elterülő Kasgár birkáiból tenyésztették ki, hogy gyorsan fejlődjenek és sok húst adjanak, az állatok azonban idővel igazi díszpéldányokká váltak. A jelenlegi legdrágább birka egy kasgári tenyésztő birtokában van, aki állítása szerint már 1,4 millió fontos (466 millió forint) ajánlatot is kapott a hatéves állatért, ám egyelőre nem szánta rá magát az eladásra. A tenyésztők szerint gyakran családok fognak össze, hogy közös befektetésként vegyenek egy birkát, majd megpróbálják megszerezni a tenyésztéshez szükséges jogokat.
(MTI)

Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai