Ahmedinezsád beszéde alatt kivonultak a diplomaták + Képek

Kivonultak a nyugati – köztük a magyar – diplomaták csütörtökön az ENSZ-közgyűlés ülésterméből Mahmúd Ahmedinezsád beszéde alatt, amikor az iráni elnök azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az Irak és az Afganisztán elleni támadás ürügyéül használta fel a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat.• Növelni kell a nukleáris létesítmények biztonságát • „Irán jóval demokratikusabb ország, mint az USA”

MNO
2011. 09. 22. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar diplomaták kivonulása az Európai Unió előzetesen egyeztetett álláspontja alapján történt – tájékoztatta az MTI-t Tóth József, a külügyminisztérium New Yorkban tartózkodó sajtófőnöke. Az uniós diplomaták, a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan elhatározták, hogy a távollétükkel tüntetnek, ha Ahmedinezsád ismét Washingtont vádolja meg a „9/11” megszervezésével, tagadja Izrael állam létjogosultságát, vagy a holokausztot.



Az amerikai és az európai képviselők akkor álltak fel a helyükről, amikor az iráni politikus arról kezdett beszélni, hogy „arrogáns hatalmak” mindenkit szankciókkal és katonai fellépéssel fenyegetnek meg, aki megkérdőjelezi szeptember 11-ét vagy a holokausztot. Ahmedinezsád felszólalásában említést sem tett az iráni atomprogramról, s csak futólag szólt a palesztinokról, akiknek ügye pedig a ENSZ-közgyűlés egész általános vitájára rányomta a bélyegét, s nem fejtette ki álláspontját azzal a kérésükkel kapcsolatban sem, hogy állami státuszt kapjanak a világszervezet közgyűlésében.





Megfogalmazta viszont azt a véleményét, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a cionizmust „szent fogalomnak és ideológiának” tartják. „Az imperialista médiahálózatukat felhasználva, amely a kolonializmus befolyása alatt áll, mindenkit megfenyegetnek, aki megkérdőjelezi a holokausztot vagy szeptember 11-ét” – mondta az iráni államfő, aki nem szólt sem az „arab tavasz” tanulságairól, sem pedig arról az erőszakról, amelyet Irán egyik legszorosabb szövetségese, Szíria alkalmaz a tüntetőkkel szemben.



Fotók: Reuters

ENSZ-beli felszólalásában Barack Obama amerikai elnök előző nap további nyomásgyakorlást helyezett kilátásba azokkal az államokkal szemben, akik „gúnyt űznek” a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról kötött nemzetközi szerződésekből.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.