A hivatali visszaéléssel vádolt volt ukrán kormányfő pere tizenöt napi szünet után folytatódott kedden a kijevi Pecserszki bíróságon. A tárgyaláson jelen volt Jose Manuel Pinto Teixeira, a Timosenko szabadlábra helyezését követelő Európai Unió kijevi nagykövete. A tárgyalás előtt rohamrendőröket vezényeltek a bíróság körüli utcákba. A bíróság épülete előtt a volt kormányfő több száz híve tüntet sátrakban. Egy újságíró szemtanúja volt annak, hogy a bíróság előtt összetűztek rendőrök és a volt kormányfő hívei.
A karizmatikus ellenzéki vezető pere június 24. óta tart. Először szabadlábon védekezett, majd augusztus 5-én a bírósági eljárások megsértése miatt őrizetbe vették. Az Európai Unió nagy figyelemmel kíséri a pert. Brüsszel ugyanis attól tart, hogy az ügy valójában politikai leszámolás, Viktor Janukovics elnök rendszere esetleg így kíván megszabadulni legfőbb ellenlábasától. Az EU szeptember közepén Timosenko szabadon bocsátásától tette függővé a társulási szerződés aláírását. Janukovics kormánya, amely az európai integrációt külpolitikája alapelemének tartja, a decemberi EU–Ukrajna csúcstalálkozón szeretné aláírni a társulási szerződést és a szabadkereskedelmi megállapodást az unióval. Az ukrán elnök előzőleg szeptember 29–30-án Varsóban, a „partnerségi csúcson” találkozik az EU-vezetőkkel.
A Janukovics ellenében Viktor Juscsenkót elnöki székbe segítő 2004-es „narancsszínű forradalom” vezéralakját, Timosenkót azzal vádolják, hogy 2009-ben Ukrajna számára előnytelen gázszállítási szerződéseket kötött Oroszországgal. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja, tízévi börtönnel is sújthatják. A tárgyalás előtti napon Mikola Azarov kormányfő bejelentette, hogy Oroszország beleegyezett a gázszállítási szerződések felülvizsgálatába. Azarov részleteket nem közölt, de a Gazprom orosz gázipari vállalat szóvivője megerősítette, hogy a két fél között jelenleg is folynak a tárgyalások.
Janukovics a hét végén Moszkvában járt, ahol Dmitrij Medvegyev elnökkel és Vlagyimir Putyin kormányfővel tárgyalt. Az elemzők véleménye megoszlik a per kimenetelét illetően. Egyesek szerint a per újabb elnapolása várható, mások viszont nem zárják ki Timosenko szabadlábra helyezését, hogy enyhítsék a feszültséget Janukovics varsói útja előtt.
(Kép: Reuters)
(MTI)

Sorsfordító pillanatok, így mentették meg a kisbabát