Az igazságügyi minisztérium ellenőrzési főosztálya kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből derült ki, hogy a tárca két év alatt 121 millió dollárt költött rendezvényekre, jócskán túllépve a saját költségvetésében meghatározott keretet. Alaposabban csak tíz konferenciát vettek górcső alá, de abból is nyilvánvalóvá vált, hogy a költségek egy része pénzszórásnak és pazarlásnak tűnik. Így például az ellenőrzés során kiderítették, hogy 2009 augusztusában egy washingtoni konferenciára 250 muffint darabonként 16 dollárért vásároltak. Hasonló példaként említették, hogy résztvevőnként 32 dollárt költöttek szendvicsekre, 10 dollárt egy-egy süteményre, 8 dollárt egy-egy kávéra. Emellett összesen öt tanácskozásra közel 600 ezer dollárt fizettek ki rendezvényszervező szolgáltatásokért.
James Cole, az igazságügyi miniszter helyettese szerdán közölte, hogy a tárca 2009-ben intézkedéseket tett a rendezvényekre fordított túlzott kiadások csökkentésére. A miniszter az év elején feljegyzésben utasított a költségek csökkentésére, ideértve a nem fontos konferenciák megtartásának felfüggesztését – mondta Cole.
Joe Biden alelnök, aki a szövetségi ügynökségek pazarlásának visszaszorítását célzó erőfeszítéseket irányítja, a múlt héten arra kérte a minisztériumokat, hogy tegyenek többet a fölösleges kiadások lefaragására. „A mi felelősségünk annak biztosítása, hogy az adófizetők dollárjait nem szórják el” – fogalmazott az alelnök.
(MTI)

„Sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon!” – Kocsis ezúttal sem kímélte a Tisza-vezért