A reformációt ünneplik

A reformáció emléknapját ünnepelték hétfőn a túlnyomó többségben evangélikusok lakta német keleti tartományokban.

WA
2011. 10. 31. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A reformáció alapítója, Luther Márton csaknem 500 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én szegezte ki 95 – a katolikus egyház megreformálását célzó és ennek érdekében követeléseit tartalmazó – tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezzel kezdetét vette a reformáció vallási, szellemi és társadalmi folyamata.

Wittenbergben és több más városban istentiszteletekkel és koncertekkel emlékeztek meg az évfordulóról, a központi ünnepséget a német evangélikus egyház vezetőinek részvételével a türingiai Eisenachban tartották.

Margot Kassman, a német evangélikus egyház korábbi vezetője, egyben első női püspöke ünnepi beszédében azt hangoztatta, hogy a szabadság gondolata a reformáció vívmánya volt. Méltatta Luther tevékenységét, kiemelve, hogy a reformáció megalapítója többek között azt akarta, hogy az emberek szabadon és felelősségteljesen gondolkodjanak és saját véleményt alakítsanak ki.

A protestáns, elsősorban evangélikus vallásúak száma Németországban kevéssel 25 millió felett van, és szinte ugyanennyi a németországi katolikusok száma. A két keresztény egyház közötti kapcsolatok, illetve együttműködés erősítése, az ökumenizmus XVI. Benedek pápa közelmúltban tett németországi látogatásának egyik központi eleme volt. A pápa – első katolikus egyházfőként – ellátogatott Erfurtba, ahol felkereste azt az Ágoston-rendi kolostort, ahol annak idején Luther pályáját még katolikus szerzetesként kezdte. A német evangélikus egyház a közeledés szempontjából ezt komoly gesztusként értékelte, noha XVI. Benedek azt elutasította, hogy a katolikusok és az evangélikusok közötti, az egyházi szertartásokra vonatkozó vitákban bármilyen engedményt tegyen.

A német evangélikusok vezetői meghívták a katolikus egyházfőt a 2017-ben, a reformáció 500. évfordulójának alkalmából rendezendő ünnepségekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.