„A mentőalakulatok még négy épület romjai között kutatnak Ercisben. Ezt ma estére befejezik„ – mondta Atalay, aki arra kérte a lakosságot, hogy küldjenek meleg ruhákat a földrengés áldozatainak, mert az érintett régióban különösen kemények a telek. Atalay egyúttal megköszönte a nemzetközi közösségnek a túlélőknek nyújtott segítséget.
A csaknem egy héttel a 7,2-es erősségű földrengés után a közzétett hivatalos adatok szerint a katasztrófának 582 halálos áldozata, illetve csaknem 2600 sebesültje volt, és 188 embert sikerült kimenteni a romok alól. Legutoljára egy 13 éves fiút húztak ki a mentőalakulatok a törmelékek alól pénteken Ercisben, a katasztrófa által leginkább sújtott városban, ahol 455 emberéletet követelt a földrengés.
A török kormány az elmúlt héten több bírálatot is kapott, amiért lassan reagált a fedél nélkül maradt túlélők szükségleteire, noha a helyzetet súlyosbította, hogy a földrengés sújtotta területeken már beállt a tél. A hatóságok kijelentették, hogy csak azoknak a családoknak osztanak sátrakat, akiknek az otthona lakhatatlanná vált, pedig további utórengésektől tartva sokan nem mernek visszamenni a még álló, de repedezett falú lakásaikba sem.
„A kormány nem adott nekünk sátrakat, így magunknak kellett kialakítanunk a menedékünket... Még mindig arra várunk, hogy jöjjenek ide a kormány képviselői és nézzék meg a lakásainkat a saját szemükkel” – panaszkodott egy túlélő, aki tizennégy családtagjával együtt egy vászonból és nejlonból épített sátorban húzza meg magát. A helyettes kormányfő ugyanakkor kijelentette, hogy eddig 35 ezer sátrat juttattak el a földrengés helyszínére, s e mennyiségnek elégnek kell lennie. A lakosok azonban az eszközök kaotikus szétosztására panaszkodtak, és arról is beszámoltak, hogy a sátrak egy részét „katasztrófanyerészkedők” ellopták, majd a feketepiacon értékesítették. Atalay biztosította a túlélőket, hogy szombat estig minden rászoruló – de legalábbis a városokban élők – igényét ki fogják elégíteni. Az áram-, a víz- és a gázellátást, illetve a telekommunikációs hálózatot már az egész régióban sikerült helyreállítani.
Erdogan Bayraktar török környezetvédelmi és városfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a megsemmisült lakóépületek újjáépítése 2012 szeptemberére fejeződik majd be, addig pedig konténerekben és előre gyártott házakban szállásolják el a fedél nélkül maradtakat. A katasztrófák áldozatainak hatékonyabb segítése érdekében a Bayraktar vezette minisztérium egy törvénymódosítási javaslatot fontolgat, amely lehetővé tenné ingatlanok „sürgősségi kisajátítását”.