A miniszterelnöki hivatal közleményében kiemelte, hogy Olaszország már eddig is sokat tett, és továbbra is dolgozik azon, hogy teljesítse azt, ami egyaránt megfelel a nemzeti és európai érdekeknek, és összeegyeztethető az igazságosság és szociális érzékenység értékeivel. Berlusconi hivatala hangsúlyozta, hogy markánsan képviseli érdekeit az euróövezeti válság kezelésében. Megjegyezte: a banki stresszvizsgálatok különösen Németország és Franciaország esetében mutattak gondokat. Olaszország rendelkezik a legnagyobb euróövezeti elsődleges költségvetési többlettel – tette hozzá. A kormány arra hívta fel továbbá a figyelmet, hogy az euró az egyetlen nagy valuta, amely nem rendelkezik úgynevezett végső hitelezővel.
„Ezt egyszer s mindenkorra meg kell oldani, máskülönben olyan válság lesz, amin valamennyi európai állam osztozkodik” – írja közleményében Berlusconi hivatala.
A közleményben támogatólag említik Németország törekvéseit, hogy meg kell erősíteni az euróövezeti gazdasági kormányzást, ám arra figyelmeztettek, hogy egyetlen EU-tagállamnak sem szabad egy választott kormány nevében beszélnie, és „senki sincs abban a helyzetben, hogy kioktasson másokat”.

Zápor és 30 fokos hőség várható