Bizottságot hoztak létre a volt diktatúra bűneinek kivizsgálására

A brazil parlament szenátusa úgy döntött, hogy hozzanak létre egy bizottságot az 1964 és 1985 közötti diktatúra bűneinek a kivizsgálására.

WL
2011. 10. 27. 18:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sokkal ezt követően pedig az uruguayi parlament arról a törvénytervezetről döntött, amely szerint az ottani diktatúra (1973–1985) időszakában elkövetett emberi jogok elleni bűncselekmények elévülhetetlennek minősülnek.

Brazíliában a törvényhozás alsóháza már elfogadta az „igazság bizottságának” a létrehozását. A döntésre még áldását kell adnia Dilma Rousseff államfőnek, aki maga is megjárta a diktatúra börtöneit, és meg is kínozták. A brazil baloldali erők már régóta követelik a sötét múlt feltárását hivatott testület létrehozását. A parlamenti határozat azonban kiköti azt is, hogy nem vonják kétségbe azokat rendeleteket, amelyek elítélt katonatiszteket részesítettek kegyelemben.

Uruguayban ezzel szemben a sokat vitatott elévülhetőségi törvény visszavonására, és az egykori feltételezett bűnösök elleni eljárást lehetővé tevő törvénytervezetre szavaztak a képviselők. A kezdeményező, a Rousseffhez hasonlóan a diktatúra idején sokat szenvedett José Mujica elnök baloldali pártja volt.

Az uruguayi társadalmat megosztó, 1986-ban hozott elévülhetőségi törvény értelmében a bíróságok csak a kormány felhatalmazása alapján kezdhettek eljárást az emberi jogok ellen elkövetett bűncselekményekkel gyanúsított személyek ügyében. Mostantól ez a kötelezettségük megszűnik, és belátásuk szerint cselekedhetnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.