Négy további vádlottat 18 és 25 év közötti börtönbüntetésre ítéltek, kettőt pedig felmentettek. A helyi idő szerint szerdán kihirdetett ítéletben a bíróság összesen 86, baloldali ellenzékiek elleni bűncselekmény – gyilkosságok, emberrablások és kínzások – elkövetésében találta bűnösnek a vádlottakat. Az elítélt tisztek a haditengerészet egyik gépészeti iskolájában, a katonai diktatúra kínzóközpontjában követték el a terhükre rótt bűncselekményeket. Az iskolában az önkényuralom évei alatt összesen ötezer embert tartottak fogva.
Az életfogytiglanra ítéltek között van a létesítmény egyik vezetője, Alfredo Astiz fregattkapitány, aki két francia apáca, egy újságíró és három emberi jogi élharcos eltűnésében, megkínzásában és meggyilkolásában közreműködött. A külseje miatt „a halál szőke angyalának” nevezett Astiz az 1976-tól 1983-ig tartó katonai diktatúra rettegett alakja volt, s ma is a rémuralom egyik jelképének tartják a dél-amerikai országban.
Megnyerő külseje miatt a fregattkapitányra bízták például azt a feladatot, hogy belülről felbomlassza azoknak az anyáknak a csoportját, akik összefogtak, hogy kiderítsék eltűnt gyermekeik sorsát. Astiz – álnéven – egy eltűnt személy testvérének adta ki magát, beszivárgott a csoportba, majd 1977. december 10-én a Buenos Aires-i Szent Kereszt-templom kapujánál baráti csókkal üdvözölte – és kijelölte – azokat, akiket pár órával később a haditengerészet akciócsoportja begyűjtött. Astiz volt ezenkívül „az újságírók és politikusok meggyilkolásának legfelkészültebb szakértője”, mint azt maga is elismerte egy 1998-as interjúban, amelyben egyébként azt is kifejtette, hogy semmit nem bánt meg.
A fregattkapitány szerint az ellene folytatott eljárás törvénytelen és igazságtalan volt s Cristina Fernandez államfő politikai érdekeit szolgálta. Astizt egyébként távollétében már életfogytiglanra ítélték Franciaországban és Olaszországban, illetve állampolgárainak eltüntetése miatt a pribék kiadatását kérte Spanyolország, valamint Svédország is.
Az áldozatok rokonai és emberi jogi aktivisták tapssal üdvözölték az ítéleteket, amelyek kihirdetését egy kivetítőn követték. „Ollé, ollé, ugyanúgy végzik, mint a nácik, akárhová mennek, megtaláljuk őket” – skandálták a családtagok, s kijelentették, hogy az ítélethirdetés napja egy „történelmi nap”.
