A 85 éves uralkodó kezet fogott néhány ausztráliaival, akik kora reggel óta várták érkezését a Brisbane folyó partjain. II. Erzsébet férjének, Fülöp hercegnek a kíséretében egy sétahajóról szállt ki, miközben Queensland állam miniszterelnöke, Anna Bligh megmutogatta neki azokat a területeket, amelyeket néhány hónappal ezelőtt még víz borított.
A királynő találkozott az árvizek több károsultjával és a mentőalakulatok tagjaival is. Brisbane-t, a földrésznyi ország harmadik legnagyobb városát januárban 1974 óta a legnagyobb áradások sújtották, több tucat ember halálát okozva az északkeleti országrészben. A brit uralkodó tíznapos látogatása Ausztráliában, amelynek ő az államfője, immár a tizenhatodik és talán az utolsó, tekintve idős korát.
Éppen a királynői látogatás idején vetette föl Julia Gillard, az ország első női miniszterelnöke hétfőn Perthben, hogy támogatja David Cameron brit kormányfő törekvését a brit korona utódlási rendjének megváltoztatására. Eszerint véget vetnének a lánygyermekek 300 éve tartó hátrányos megkülönböztetésének a fiú trónörökösökkel szemben, és megszüntetnék annak tilalmát, hogy a trón várományosa római katolikussal házasodjon.
E héten Perthben találkoznak a Nemzetközösség országainak kormányfői, s a tanácskozáson Cameron igyekszik majd megszerezni a 16 tagállam, köztük Ausztrália támogatását az említett változásokhoz. Megfigyelők szerint az ausztrál politikai színkép minden részéből várható ilyen támogatás. II. Erzsébet 25 évesen, apja, VI. György király 1952-ben bekövetkezett halála után került a trónra, s most már a leghosszabb ideje uralkodó brit koronás fő. Pénteken ő nyitja majd meg a nemzetközösségi csúcstalálkozót.