Öt ember meghalt, további nyolc pedig eltűnt az észak-olasz Liguria körzetben és Toscana körzet északi részén – közölte szerdán La Spezia város prefektúrája. Az eltűntek keresését nehezíti, hogy folyamatosan esik – néhány óra alatt 200-500 milliméternyi hullott. A prefektúra arra kérte a lakosokat, hogy ne hagyják el otthonukat még gépjárművel sem. A meteorológiai előrejelzés szerint szerdán az egész országban esni fog. Rómában már készültségbe helyezték a mentőket, a tűzoltókat és a polgári védelmet. Öt napja heves vihar volt a fővárosban, amely áradást okozott, és megbénította Róma életét.
Az ír főváros környékén két halálos áldozata van a heves esőknek és a folyók áradásának. A meteorológiai szolgálat szerint annyi eső esett 24 óra alatt (82 milliméter), mint máskor egy hónap alatt. A megáradt Liffey folyó Wigolow grófságban lesodort egy hídról egy szolgálaton kívüli rendőrt, aki megpróbált segíteni a forgalom irányításában. Dublinban pedig a rendőrség halott nőt talált egy elárasztott pincében. A dublini önkormányzat hétfőn vészhelyzet miatti intézkedéseket vezetett be. Kedd estére normalizálódott a helyzet.