Személyében először jár magyar államfő az UNESCO-ban. Schmitt az MTI-nek elmondta, hogy jelenléte üzenetértékű, és azt mutatja, hogy a kultúra, a tudomány és a nevelés kiemelkedően fontos Magyarországon.
Magyarország állandó UNESCO-képviselőjét az október elején meghozott egyhangú döntés alapján, egyedüli jelöltként terjesztette a végrehajtó tanács a plenáris ülés elé. Bogyay Katalin a Bahama-szigeteki Davidson L. Hepburnt váltja az elnöki székben. Megbízatása két évre szól.
„Részben személyes érdem”
A magyar köztársasági elnök elmondta, hogy Bogyay elnökké választása „részben személyes érdem”, de mögötte ott áll a „a nemzet törekvésének megbecsülése” is. Schmitt kiemelte, hogy Magyarország állandó UNESCO-képviselője „rendkívül jó kapcsolatokat ápoló diplomata”, aki „a kultúra terén máshol is jeleskedett” és „konszenzusos megválasztása önmagáért beszél”.
A külügyi közlemény szerint Magyarország UNESCO-tagságának kiemelkedő eredménye, hogy magyar nagykövet nyerte el a nem hivatalos rotáció alapján az UNESCO kelet-európai választási csoportja számára megnyíló elnöki helyet. „Habár a megbízás személyre szól, az elnöki funkció jelentősen hozzájárul az ország nemzetközi megjelenéséhez, így ez a magyar diplomácia globális nyitásának sikere is egyúttal” – írják.
Személyes hangvételű köszöntőjében az új közgyűlési elnök egyebek mellett arról beszélt, hogy az UNESCO felelőssége az, hogy példát mutasson, és a jelenlegi, szociális és pénzügyi bizonytalansággal terhelt időkben mindenki hangját meghallja. Ez pedig véleménye szerint nagy kreativitást, kitartást és erőt igényel, amelyhez a kisebb és szegényebb államoktól sokat lehet tanulni.
Bartók Bélát idézve arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyarok megőrizve saját kultúrájukat, Európában elfoglalt földrajzi helyzetük és történelmük miatt mindig magukba szívtak más kulturális hatásokat, s végeredményben ebben a kölcsönhatásban rejlik a magyarság ereje.
Az emberiség szolgálatában
Példaként említette Liszt Ferencet, aki maga is elismerte, hogy művészete a világgal való kapcsolatai során fejlődött, és hogy zenéje az egész emberiséget szolgálta. Az UNESCO-nak is az a célja, hogy kollektív tudását az emberiség szolgálatába állítsa, s az értelmes és fenntartható jövőért dolgozzon – hangsúlyozta Bogyay.
Fotók: MTI
A beiktatás zárásaként Vásáry Tamás rövid zongorakoncertet adott Bartók és Liszt műveiből. Az UNESCO általános konferenciája, azaz közgyűlése a szervezet legfőbb döntéshozó fóruma, amely kétévente ülésezik három héten át. A 193 tagország itt határoz a szervezet főbb programjairól, költségvetéséről, feladatai közé tartozik a végrehajtó tanács és a kormányközi bizottságok tagjainak megválasztása, valamint olyan évfordulókról is dönt a testület, mint a jelenleg is zajló nemzetközi Liszt-év. Az elnök vezeti a közgyűlést, az ő feladata a pártatlanság és a szabályok betartatásának a biztosítása, majd azt követően két éven át az UNESCO értékrendjének és filozófiájának a képviselete a világban.
Második alkalommal magyar a közgyűlési elnök
Magyarország második alkalommal ad közgyűlési elnököt: 1974 és 1976 között Jóboru Magda oktatási miniszterhelyettes, az Országos Széchényi Könyvtár korábbi főigazgatója töltötte be a tisztséget. A kedden kezdődött és november 10-ig tartó ülésszak fogja megvizsgálni Palesztina tagfelvételi kérelmét, amely a szervezet végrehajtó tanácsának támogatásával kerül a közgyűlés elé.
A beiktatási ünnepséget megelőzően Schmitt Pál rövid megbeszélést folytatott Irina Bokovával, az UNESCO főigazgatójával. A köztársasági elnök délután kitüntetéseket adott át a párizsi magyar nagykövetségen. A Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta Tar Pál nyugalmazott nagykövet és Molnár Vera képzőművész.
A köztársasági elnök az általa alapított a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést adományozta Claude-Julien Cartier-nak, a Chateauroux-ban Lisztomanias címmel megrendezett nemzetközi Liszt-fesztivál elnökének és Jean-Yves Clément-nak, a tíz éve működő fesztivál létrehozójának, a franciaországi Liszt-év főbiztosának. Schmitt Pál kora este koszorút helyez el Antall Józsefnek, Magyarország rendszerváltozás utáni első miniszterelnökének emléktáblájánál, majd részt vesz az UNESCO közgyűlését megnyitó fogadáson.