Pótfővárost építene Japán

Tartalék főváros építését tervezik Japánban. A település akkor venné át Tokió szerepét, ha valamilyen katasztrófa következtében ott megbénulna az élet.

PR
2011. 10. 31. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervet politikusok egy csoportja nyújtotta be alig nyolc hónappal az ország északkeleti részét romba döntő, 9-es erejű földrengés és a valaha átélt legnagyobb japán szökőár után. A katasztrófában közel húszezren haltak meg vagy tűntek el, szakértők azóta is próbálják ellenőrzés alá vonni a megrongált a fukusimai 1-es atomerőművet – írta a The Daily Telegraph című brit napilap internetes kiadása. Ha a földrengés közelebb lett volna Tokióhoz, a következmények katasztrofálisak lettek volna – mondják a politikusok.

A tervezett új város – ideiglenes nevén angol rövidítéssel a kevésbé csábítóan hangzó IRTBBC (Integrált Üdülési, Idegenforgalmi, Üzleti és Tartalék Város) – 5 négyzetkilométeres területen épülne fel a jelenlegi Itami repülőtér helyén, amely korábban az Oszakába induló járatok fő kiindulási helye volt, de azóta a szerepét átvette a Kansai Nemzetközi Repülőtér. A tervet ismertető Isii Hadzsime, a kormányzó Japán Demokrata Párt tagja feltette a kérdést: „Nem jó ötlet-e egy tartalék akkumulátor a nemzet funkcióinak ellátásához?”

Az ötletet Kan Naoto volt kormányfő vetette fel. Kajeda Banri volt kereskedelmi és ipari miniszter és Kamei Sizuka, az ellenzéki Új Néppárt befolyásos tagja is támogatja. A csoport állítása szerint több mint 100 politikus áll a terv mögött. Ez utóbbi magában foglalna egy irodaház-együttest, ahol vészhelyzet esetén a kormány dolgozni tudna, pihenőhelyeket, kaszinókat, parkokat és a világ legmagasabb, 625 méter magas felhőkarcolóját. Az új városnak mintegy 50 ezer lakója lenne, és mintegy 200 ezren dolgoznának ott. A csoport a költségeket még nem mérte fel, csak annyit közölt, hogy a kiadások 90 százalékát magáncégek finanszíroznák. A csoport a megvalósíthatósági tanulmányra 14 millió jent (több mint 39 millió forintot) kérne, de várhatóan erős ellenállásba ütközik majd a Tokió érdekeit védelmező csoportok részéről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.