Titkos paktumot kötöttek a pártvezérek?

Az olasz kormányfő azt mondta Bossinak, hogy ha „nem csinál belőle hülyét Brüsszelben”, márciusban megtartják a parlamenti választásokat.

TK
2011. 10. 26. 13:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az értesülés szerint az olasz miniszterelnök állítólag Umberto Bossival, a fő koalíciós partnerének számító Északi Liga vezetőjével állapodott meg a szóban forgó lépésről a nyugdíjreform támogatásáért cserébe. A lap úgy tudja, hogy a titkos paktum a két politikus keddi, éjszakába nyúló megbeszélésének eredményeként született.

A római vezetésre súlyos nyomás nehezedik az Európai Unió (EU) részéről azért, hogy vigye keresztül a nyugdíjkorhatár emelését annak a tervnek a részeként, amely az óriásira – a GDP 120 százalékára – dagadt államadósság féken tartására és a gyengélkedő gazdaság újjáélesztésére irányul.

Berlusconi szerdán mutatja be Brüsszelnek a nyugdíjreform tervezetét, amelynek sarkalatos pontja – mint Mariastella Gelmini oktatási miniszter az egyik olasz televíziónak elmondta – a nyugdíjba vonulás évének 65-ről 67-re emelése. A La Repubblica szerint az olasz kormányfő azt mondta Bossinak, hogy ha „nem csinál belőle hülyét Brüsszelben„, márciusban megtartják a parlamenti választásokat.

A szexbotrányba és korrupciós ügybe keveredett Berlusconi kormánya 2008-as újraválasztása óta állandó válságban van, az olasz miniszterelnök azonban eddig azt hangoztatta, kitölti 2013-ban lejáró mandátumát. A keddi titkos megállapodásról szóló értesüléseket szerdán a miniszterelnöki hivatal és a Bossi vezette Északi Liga is cáfolta. Utóbbi azt közölte, a La Repubblica így próbálja rontani Berlusconi pozícióját az EU-val szerdán tartandó döntő fontosságú találkozó előtt.

Berlusconi egy korábbi interjúban már felfedte: nem indul a következő választásokon, s pártjának, a Szabadság Népének jelöltje a miniszterelnöki posztra Angelino Alfano jelenlegi igazságügy-miniszter lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.