Több területen is elmélyülhet a kapcsolat Kínával

Kína meghatározó stratégiai partnere az Európai Uniónak – szögezte le Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője keddi közleményében, amelyet kétnapos pekingi látogatásának befejeztével hoztak nyilvánosságra.

PR
2011. 10. 25. 7:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Két, a kínai kormány vezetőivel folytatott tárgyalásokkal telt nagyon hasznos napom volt, ami újra megerősítette a kapcsolatunk minőségét a politikai, gazdasági, kereskedelmi és külpolitikai kérdésekben” – húzta alá Ashton egyes szám első személyben íródott nyilatkozatában. „Kína fontos stratégiai partnere az EU-nak, és volt alkalmunk több olyan területet is számba venni, amelyekben el tudjuk mélyíteni a kapcsolatunkat” – áll a főképviselő összefoglalójában. Ebben kitér a kínai védelmi miniszterrel folytatott megbeszéléseire, amelyen egyebek mellett a dél-kínai-tengeri helyzetről is szót váltottak. „Egyetértettünk abban, hogy a különböző területi követeléseket diplomáciai úton kell rendezni” – jegyezte meg Ashton.

Az Európai Bizottság alelnöki tisztét is betöltő politikus látogatására azután kerítettek sort, hogy a múlt héten bejelentették, az EU csúcsvezetőinek elfoglaltsága miatt későbbi időpontra halasztják az október 25-re tervezett Kína–EU-csúcstalálkozót. Ashton tájékoztatott arról is, hogy Taj Ping-kuo államtanácsossal megállapodtak abban, hogy a lehető leghamarabb kitűzik a találkozó új időpontját. Egyúttal tájékoztatást adott az Európai Tanács euróövezetet érintő aktuális intézkedéseiről és egyeztettek a G20-ak soron következő csúcstalálkozójával kapcsolatban. A Jang Csie-cse külügyminiszterrel folytatott tárgyaláson téma volt Észak-Afrika, így Líbia, Egyiptom, Tunézia és Jordánia, továbbá szóba került Szíria és Irán is. „Egyúttal felhasználtam az alkalmat és megismételtem az EU következetes álláspontját az emberjogi témában” – zárta nyilatkozatát Catherine Ashton.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.