A gazdasági és biztonságpolitikai ügyekkel foglalkozó kínai–amerikai bizottság által készített jelentés szerint – amely november 16-án kerül a kongresszus elé – a hackereknek valószínűleg sikerült feltörniük a NASA által irányított Landsat-7 és Terra EOS AM-1 műholdak információs rendszerét.
Az utóbbi esetében „minden szükséges lépést megtettek, hogy irányításuk alá vehessék a műholdat, de nem adtak neki parancsokat”. Kétszer törtek be mindkét tudományos műhold számítógépes rendszerébe, a kalóztámadások néhány percig tartottak.
A jelentés készítői arra figyelmeztetnek, hogy az effajta beavatkozások különösen veszélyesek lehetnek abban az esetben, ha nemzetbiztonsági rendeltetésű műholdakkal történnek. Az irányításukhoz való hozzáféréssel a támadók megrongálhatják, vagy akár meg is semmisíthetik az űreszközöket – hangsúlyozza a jelentés.