Tao Cseng, a kulturális minisztérium művészeti osztályának helyettes vezetője bejelentette, hogy a speciális alap 200 millió jüan (6,9 milliárd forint) értékű lesz. A 2012-ben felállítandó pénzügyi alap forrását a kormány és magánbefektetők közösen biztosítanák, s annak összege a kezdeti 200-ról az évek során akár 800 millió jüanra (27,6 milliárd forint) is nőhet.
A pénzt a legkülönbözőbb művészeti formák támogatására fordítják, így a kínai operától kezdve a komolyzenei rendezvényeken át a balettig széles réteg részesülhet belőle. A minisztérium a tervet az év végéig véglegesíti – nyilatkozta Tao a Hszinhua hírügynökségnek. A kínai vezetés törekvése, hogy a gazdasági növekedés és az arra való összpontosítás évtizedei után fokozottabb figyelmet szenteljen az ország kulturális erejének. A Kínai Kommunista Párt központi bizottságának múlt havi, hatodik plenáris ülésén a kultúra volt a kiemelt téma, amire ezt megelőzően már 15 éve nem akadt példa.
A döntéshozók a tanácskozáson a kultúrpolitika új irányelveiről, az azt kiszolgáló rendszer reformjáról határoztak. A kulturális ágazatot a gazdasági, társadalmi fejlődés szerves részévé kell tenni, a kultúrát széles körben, az átlagemberek számára is elérhetővé kell tenni – fogalmazott a központi bizottság.
A gazdaság mellett a kultúra is kiemelt szerepet kap
Speciális alap felállításával támogatná 2012-től a művészeteket és a kulturális előadásokat a kínai vezetés.
2011. 11. 07. 10:54
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!