Az ellenzék vezéralakja indulni kíván a pótválasztásokon

Aung Szan Szú Kji, a mianmari ellenzék vezéralakja pártja képviseletében indulni kíván a 48 üres parlamenti helyért tartandó pótválasztásokon – közölte a politikus szóvivője a francia hírügynökséggel hétfőn.

NT
2011. 11. 21. 7:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt pénteken jelentette be, hogy újra bejegyezteti magát, és részt vesz a pótválasztásokon, amelyeket valamikor az elkövetkező hónapokban rendeznek meg.

Az NLD-t másfél évvel ezelőtt oszlatta fel a katonai junta, nem sokkal azután, hogy a párt bejelentette: a választási törvény elfogadhatatlansága miatt bojkottálja a parlamenti választásokat. Azóta azonban az ország politikai képe megváltozott, a katonai vezetés átadta a helyét egy „civil” kormánynak – noha még azt is a hadsereg tartja a kezében –, és több reformot végrehajtottak.

Az ellenzéki vezető most először nyilatkozott egyértelműen indulási szándékáról, de pártján belül eddig is valószínűnek tartották, hogy megmérkőzik Rangun egyik külső kerületében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.