Bővült a légitársaságok feketelistája

Az Európai Bizottság hétfőn tette közzé az újabb, immár 18. alkalommal frissített változatot.

NT
2011. 11. 21. 12:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó testület a repülésbiztonság szempontjából figyeli a légitársaságok tevékenységét, és dönt rendszeresen arról, hogy melyek tevékenységét kell korlátozni vagy betiltani az EU-ban, illetve melyek esetében lehet feloldani korábbi tilalmakat.

A most hozott döntések egyike szerint a TAAG két modern, B-777-300-as típusú gépe biztonságosan működtethető Európában. A jordániai cég három, Boeing 767-es típusú gépétől ugyanakkor egyelőre megvonták az európai légtérhasználati jogot. Az EU kész segítséget nyújtani a légitársaságnak a biztonságos üzemeltetési feltételek biztosításához. A hondurasi vállalatot azonban – először Franciaország által felvetett – nagyon súlyos biztonsági hiányosságok miatt teljesen kitiltották Európából.

Vizsgálatot folytatott az unió az albán légitársaság ügyében is, de az albán hatóságok által tett kötelezettségvállalások nyomán eltekintett a korlátozások bevezetésétől. Három orosz légitársaság – a VIM AVIA, a Yakutia és a Tatarstan Airlines – tekintetében csak azért nem hoznak uniós korlátozásokat, mert ügyükben maguk az orosz hatóságok rendeltek el az EU-ba irányuló repülési tilalmat, illetve korlátozásokat.

Emellett korlátozások sújtanak kongói, illetve Fülöp-szigeteki légitársaságokat, amelyek elmulasztották megfelelően dokumentálni azt, hogy a nemzetközi biztonsági szabványoknak megfelelően működnek. Található az uniós tilalmi, illetve korlátozó listán suriname-i, kazah, észak-koreai, valamint több fekete-afrikai országbeli légitársaság is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.