Felpörgetnék a Mladic elleni eljárást

A vád szeretné gyorsítani a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb katonai parancsnok, Ratko Mladic ellen a hágai Nemzetközi Törvényszéken folyó eljárást.

PR
2011. 11. 01. 18:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belga jogász az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé benyújtandó szokásos féléves jelentésének elkészítése előtt folytatott tárgyalásokat Boszniában. Emlékeztetett szarajevói sajtótájékoztatóján: az ügyészség augusztusban kérte a törvényszéktől, hogy bontsák ketté a Mladic elleni eljárást, és tárgyalják külön a srebrenicai mészárlás ügyét a többi vádponttól. 1995 júliusában szerb fegyveresek összesen nyolcezer férfit és fiút mészároltak le a kelet-boszniai muzulmán enklávéban, és a hágai vádirat szerint Mladic felelős ezért. A bíróság elutasította a vád beadványát.

Brammertz elmondta: az ügyészség most azt vizsgálja, hogyan rövidíthetné le a vádiratot, és hogyan lehetne elérni, hogy több tanúvallomást nyújtsanak be írásban, mert a legtöbb időt a szóbeli tanúvallomások veszik el. Arra a kérdésre, igaz-e, hogy Mladic súlyos beteg, a főügyész azt felelte: nincs tudomásuk róla, hogy a vádlottnak olyan egészségügyi gondja lenne, ami miatt ne állhatna a bíróság elé. A 69 éves volt boszniai szerb tábornokot májusban fogták el Szerbiában 16 évi bujkálás után. Büntetőpere valamikor jövőre kezdődhet meg a hágai törvényszéken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.