Bő másfél hónap múlva kezdetét veszi a 2012-es amerikai elnökválasztás a republikánus előválasztásokkal. Január 3-án a szokások szerint Iowában indul a nagy menetelés először csak az elnökjelölti státusz megszerzéséért, majd azt követően a Fehér Házért. Az előválasztások jövőre csak a republikánus táboron belül lesznek érdekesek, mivel a demokratáknál biztosra vehető Barack Obama jelenlegi elnök indulása.
Az előválasztások közül az iowai a kezdés ellenére azért is számít különlegesnek, mivel itt úgynevezett kaukuszra kerül sor. Egy olyan gyakorlatról van szó, amely még a telepes múltban gyökerezik, amikor az amerikai tagállamok polgárai nem titkos szavazóurnába cetlit dobáló módon, hanem nyíltan, az érveket ütköztetve, egymást győzködve döntenek a mindannyiukat érintő ügyekről. „A kaukusz Iowa történetének a részévé vált, annak megalakulásától kezdve” – mondta el Timothy Hagle politológus. Véleménye szerint egy olyan elképzelés állt a rendszer mögött, hogy minden egyes párttagnak aktív szerepe legyen a jelölési procedúrában.
Egyszer lett az itteni győztes a befutó
Idén augusztus 13-án már tartottak egy nem hivatalos, de 1979-től kezdve minden negyedik évben megtartott szavazást Iowában. Ezen 16 892 republikánus voksoló vett részt, és a győztes Michele Bachmann lett, a szavazatok 28,6 százalékával. Jelentőségét nem szabad túlbecsülni, mivel 2007-ben ezt a viadalt Mitt Romney nyerte, aki később esélytelensége miatt ki is szállt a versenyből, és csupán véletlennek számított, hogy 1999-ben George W. Bush, a később megválasztott elnök itt is diadalmaskodott.
Természetesen a január 3-i esemény közeledése miatt mindegyik republikánus elnökjelölt erre az államra koncentrál, és mindent megtesz, hogy sikerrel vegye az első, és sokuk szerint a „legfontosabb ütközetet.” Bár Iowában csupán 31 delegáltról döntenek a közel 2000-ből, ezért nem feltétlenül szükséges ebből a megmérettetésből hosszú távú következtetést levonni. Érdemes csak 2008-ra visszatekinteni, amikor Mike Huckabee 32 százalékkal győzött a kaukuszon, míg John McCain csupán 13 százalékot ért el, mégis ő lett végül az elnökjelölt.
Átmeneti még minden
A legfrissebb felmérések szerint Herman Cain üzletember vezet a republikánusok körében, de 20-25 százalékos támogatottsága mögött szorosan követi őt Mitt Romney és Newt Gingrich. Iowában az idei évben vezetett már Mitt Romney, Michele Bachmann és Ron Paul is, tehát a jelenlegi állásból messzemenő következtetéseket levonni nem lenne szerencsés. Természetesen az országos események is hatással vannak az államban történtekre, így az is vélhetően „be fog gyűrűzni”, hogy míg az elmúlt hetekben Herman Cain nagy fölénnyel vezetett, mostanra Mitt Romney ismételten az első helyre került.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról