Meztelenkedéssel tiltakoznak

Meztelen képüknek a világhálón való elhelyezésével támogatják kínai internetezők a pornográfiával vádolt másként gondolkodó művészt, Aj Vej-vejt.

BL
2011. 11. 21. 14:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőig hetvenen tették fel meztelen fotójukat az „Aj Vej-vej-hívek meztelensége – Halld meg, kínai kormány: a meztelenség nem pornográfia!” című honlapra. Ritka formája ez a tiltakozásnak Kínában, ahol a nyilvános meztelenség tabunak számít.

Aj Vej-vej ellen a rendőrség pornográfia internetes terjesztésével indított vizsgálatot, miután két évvel ezelőtt olyan képek kerültek fel az internetre, amelyeken a meztelen művész négy meztelen nő társaságában ül egy támlás széken, fején sapka, de a képek nem kihívók. A sorozat címe: „Egy tigris, nyolc kebel”.

Hívei szerint a meztelen fotók ügyében indított nyomozás célja a kommunista egypártrendszert nyíltan bíráló művész elszigetelése és elnémítása. Ai Vej-vej ellen adócsalás vádjával már korábban eljárást indítottak, és ebben az ügyben az idén 80 napot töltött előzetes letartóztatásban, mielőtt óvadék ellenében szabadlábra nem helyezték.

Az internetezők arra reagálva tették fel meztelen fotóikat a világhálóra, hogy híre ment: a rendőrség vizsgálatot indított Aj Vej-vej egyik asszisztense, Csao-Csao videografikus ellen. A hongkongi Ven Jun-csao az egyike azoknak, akik meztelen fotójukat feltették az internetre. Ven közölte: a Csao-csao elleni eljárás valójában a művész üldöztetésének egy újabb epizódja.

A felvételekhez többen politikai megjegyzéseket mellékeltek. „Nagypapa, ez pornográfia?” – kérdezi az egyik internetező, aki hátulról látszik meztelenül az általa feltett képen, miközben „a 89-es politikai felfordulás” szavakat írja egy falra, utalva az 1989. június 4-i felkelésre.

Aj Vej-vejt augusztusi rendőrségi kihallgatásán a meztelen fotókról is kérdezték. Elmondta, hogy e fényképeknek nincs mély politikai értelmük, és nem a kormányt bírálta velük, bár a kormány „lázadó cselekedetként” is felfoghatja őket. „Azért csináltuk, mert ez az egyik módja annak, hogy az ember oldja a félelmét és az elszigeteltség érzését” – mondta a művész a brit hírügynökségnek. „A félelem és az elszigeteltség érzése ugyanis egyes társadalmakban meghatározó.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.