Napolitano az olasz tőzsde pánikhangulatát csillapítva külön hangsúlyozta: teljesen megalapozatlanok azok a kételyek, hogy Berlusconi vajon távozik-e hivatalából. „Nincs semmi kétség lemondása tekintetében” – szögezte le szerdai közleményében az olasz államfő. A EU által követelt gazdasági reformokat is tartalmazó csomag elfogadása pedig „napok kérdése”, s Olaszországban semmi esetre sem kell számítani „egy hosszan elhúzódó kormányzati vagy parlamenti bénultságra”: ezek a félelmek megalapozatlanok, mert bármely pillanatban lehetőség lesz a szükséges rendkívüli intézkedések meghozására.
Napolitano szerint a 2012-es költségvetési törvény elfogadását követően – „azonnal és a lehető leggyorsabban” – megkezdődnek az államfői konzultációk a Berlusconi lemondását követően kialakult kormányválság megoldására. „Ez lehetővé teszi, hogy rövid időn belül vagy új kormány alakuljon a parlament bizalmával – ami felhatalmazza a szükséges intézkedésekre –, vagy pedig a parlament dönt saját feloszlásáról, hogy ezt követően haladéktalanul megkezdődjön a lehető legrövidebb ideig tartó választási kampány.” Berlusconi is megerősítette szerdán, hogy a stabilitási törvény elfogadása után lemond, s kérte az ellenzéket, szavazzák meg ők is a csomagot, mert „aki ellene szavaz, az elárulja Olaszországot”.
Az olasz elnöki hivatal, a Quirinale a miniszterelnök és Giorgio Napolitano köztársasági elnök kedd esti konzultációi után közölte, hogy Berlusconi lemond a stabilitási törvénycsomag elfogadása után. A Quirinale szerint Berlusconi arról tájékoztatta az államfőt, hogy teljességgel tudatában van annak, milyen következményekkel járt az aznapi képviselőházi szavazás, s amint elfogadják az ország pénzügyi stabilitásának megteremtését célzó jövő évi költségvetési törvényt, visszaadja mandátumát. A római képviselőház kedden megszavazta a 2010-es (októberben még elvetett) zárszámadási törvényt, a Berlusconi-kormány azonban elveszítette többségét. A 630 tagú alsóházban az abszolút többséghez 316 igen szavazat kellett volna: 321 képviselő nem szavazott, egy tartózkodott, és 308 voksolt igennel. Koalíciós vezetők szerint a parlament még e héten, de legkésőbb a jövő hét elején megszavazza a szükséges reformokat.
Berlusconi lemondásának híre jelentős mozgást idézett elő a világ tőzsdéin, s szerdán a piacok ideges reagálásukkal azt jelezték szakértők szerint, hogy a befektetők bizonyosak akarnak lenni a politikai sakkjáték nagymesterének tartott Berlusconi távozásában. Az euróövezeti Olaszország már hosszabb ideje a befektetők figyelmének a középpontjában áll részben amiatt, hogy csillagászati, 1,9 ezer milliárd euró körüli adóssága már-már kezelhetetlen. Épp az adósság nagysága miatt Olaszország nem is számíthat arra, hogy Európa összeadjon egy újabb mentőcsomagot, mint amilyet Görögország, Portugália vagy Írország kapott. Olaszország az euróövezet GDP-jének 17 százalékát adja, míg például Görögország csupán 2,5 százalékát.

A világ egyik legjobb vodkája készül Zamárdiban