Oroszország erősödő szellemi legitimitása

„Oroszországot fejlődési pályára kell állítani. Az átalakítás nem korlátozódhat a technológiai modernizációra, hiszen a szociális értelemben vett megújulás a gazdasági fejlődésnek legalább ilyen fontos előfeltétele.”

– A Levada közvélemény-kutató központ friss felmérése szerint az Egységes Oroszország népszerűsége csökken, de még így is megszereznék a szavazatok 51 százalékát. Ez egyrészt kétségkívül pozitív fejlemény, ugyanakkor jelzi a hatalom erodálódását. Bár ezt a támogatottságot sokan megirigyelhetnék, azért a trend mégiscsak figyelmeztető. Nem így érzi?
– Mindenekelőtt jegyezzük azért meg, hogy a Levada központ erősen ellenzéki beállítottságú, így manipulálja is a közvéleményt. Nem a munkatársak szakértelméről, hanem a politikai megrendelésről van szó, amivel egyértelműen a parlamenten kívüli ellenzéket kívánják segíteni. A cél konkrétan az, hogy a választások tisztaságát, a hatalom legitimitását eleve megkérdőjelezzék. Ezért ezt az előrejelzést fenntartással fogadnám.

– S mit vár ön a decemberi parlamenti választásoktól?
– A négy évvel ezelőtti 65 százalékos győzelem megismétlése illúzió, de az 55 százalékot el lehet érni. Jelentősen esik a párt támogatottsága néhány körzetben, így Szentpéterváron és Kalinyingrádban, míg Moszkvában furcsán fogja érezni magát a középosztály, hiszen a környezetében tényleg senki sem szavaz majd a hatalmi pártra, s az mégis jól szerepel. Az értelmiség érzelmei ellenére a hagyományosan szavazó nyugdíjasok, a betelepültek és a hatalmi nyomás segítségével ötven százalék körüli lesz.

– Azért mindez arról is árulkodik, hogy a rendszer azért csak megmerevedett, s valahogy meg kellene újítani. Erre törekszik a Putyin által meghirdetett, a „káderliftet” beindító kezdeményezés, a népfront, amely többek szerint zsákutca, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyetért e bírálatokkal?
– Azt azért nem mondanám, hogy e kezdeményezés zsákutca, ám szerintem sem igazán váltotta be a reményeket. Egyrészt a hatalmi elit frissítése elmarad a várttól, másrészt olyan szervezetek kerültek fel így az Egységes Oroszország listájára, mint a dohánylobbi, amelynek semmi helye ott. Néhány dolgot tehát még ki kell javítani.

– Nemcsak az Egységes Oroszország megújítása elengedhetetlen feladat, de a megmerevedett politikai rendszert is ki kell valahogy mozdítani mai helyzetéből. Hogyan?
– Nem gondolnám, hogy a politikai rendszer megmerevedett. Olyan értelemben tényleg irányított, hogy a nacionalisták többségbe kerülését megakadályozza. Ha ugyanis ezek az erők a baloldali populisták támogatásával átvehetnék a hatalmat, az komolyan befolyásolná az ország sorsát. A nyugatos pártok számára azonban a rendszer teljesen nyitott. Ezek az erők a rendszer megmerevedéséről beszélnek, a probléma azonban valójában az, hogy felelőtlenül politizálnak, egymással is állandóan összevesznek, s nem bíznak bennük a választók. Nem találkozik a többség gondolkodásával a kilencvenes évekről vallott elképzelésük sem. Úgy gondolják, hogy ezek az évek a demokrácia kiteljesedését jelentették Oroszországban, míg a társadalom ezt a korszakot alapvetően a káosz, az anarchia, az elszegényedés szakaszaként élte meg. E pártok visszatérését ma szinte senki sem akarja. Előbb talán bocsánatot kellene kérniük az oroszoktól a kilencvenes évekért! Tehát nem a politikai rendszer, hanem a felelőtlen politizálás, a gazdasági-szociális elnyomásnak a társadalomban élénken élő emléke, az elutasítottság akadályozza meg e magukat demokratáknak nevező liberális erők erősödését.

– Sokat beszél ma mindenki Oroszországban a modernizációról. Milyen receptet ajánlana a régi-új elnöknek az ország megújítására, a fejlődés felgyorsítására?
– A modernizáció kétségkívül elsőrendű feladat, maga a terminus azonban a kihívások meghatározására nem a legszerencsésebb. Oroszország ugyanis már az ötvenes évektől a hetvenes évekig tartó időszakban áttért a modern társadalomra. Más kérdés, hogy a kilencvenes években szemmel látható volt a leépülés, végbement egyfajta demodernizáció. Így az előttünk álló feladatot nem modernizációként, hanem fejlődésként értelmezem. Persze az is érthető, a politika miért ezt a meghatározást használja. A fejlődés mindent, így a szociális szférát is magában foglalja, míg sokan a modernizáció alatt kizárólag gazdasági-technológiai változásokat, megújulást értenek. Ugyanezt a hibát követte el Gorbacsov is. Kizárólag gazdasági modernizációban gondolkodott, aztán mindez átcsapott politikai átalakításba, s végül tönkretette mindkettőt. A fejlődés a társadalom teljes átalakulását jelenti, nem csupán technológiai dolgokra korlátozódik, hanem szociális értelemben is megújulást hoz. Az értékrendszer, benne a munkamorál változását, az alkohol és a kábítószer visszaszorítását, az elit megrostálását, az otthon megtermelt vagyont külföldre menekítők kiszorítását. De értem ez alatt a tévécsatornák megtisztítását is. Nem is az ott tobzódó liberális politikusok zavarnak elsősorban, hanem az ott a morált osztó cinikusok és banditák. Mindez ugyanis a gazdasági növekedés előfeltétele is.

– S megingathatja-e a fejlett világ nyilvánvaló válsága a jövőben Oroszország európai elkötelezettségét?
– Oroszország mindig is a széles értelemben vett Európa része volt. Az életformát, a technológiai fejlettséget és az intézményrendszert tekintve is példa számunkra. Az Eurázsiai Unió sem alternatívája, hanem kiegészítője az Európai Uniónak, s eszköz a közös, mindkét szervezetet magába foglaló, nagy Európa megteremtéséhez. Természetesen az Eurázsiai Unió kicsit másként néz majd ki, mint ahogy az európai államokétól eltérő alapokon épül maga Oroszország is. Hagyományosan nagyobb szerepe van az államnak, s mind hangsúlyosabbá válik a szellemi, kulturális legitimitás. Ahogy az amerikaiak a demokrácia erőssége alapján osztályozzák a világ országait, úgy ideje azt a szellemi erőt mint fő kritériumot alapul véve is megmérni. Ez sem csak egy ország belügye, s a szellemi, kulturális degradációt a jövőben nem szabad elnézni. Számon kell azt kérni mindenkin, az Egyesült Államokon is.