„Azt próbáljuk elérni, hogy ez a tábor itt annak a civilizációnak a modellje legyen, amit mi a világban követendőnek tartunk” – nyilatkozta nemrég Jeff Smith, a mozgalom egyik sajtósa. Ennek megfelelően például az éjjelente tartott nagygyűlésen bárki részt vehet, elmondhatja véleményét, és szavazhat a felmerülő kérdésekben. A társadalomnak azonban árnyas oldalai is vannak, és ezek most a Zucotti Parkba is megérkeztek. A nyugati oldalon hajléktalan kinézetű, anarchista punkok, valódi hajléktalanok, drogdílerek, drogfüggők és egyéb sötét alakok jelentek meg, akik élvezik az ingyenes ételt, italt, dohányt és társaságot, de a mozgalom céljaival nem feltétlenül értenek egyet. „Mi itt igyekszünk betartani a törvényeket, úgy értem, a nagygyűlésen senki sem füvezik vagy hasonlók. Ott hátul viszont nyíltan árulják az amfetamint” – magyarázta Smith.
A helyzetet nehezíti, hogy a New York-i rendőrség nem igazán merészkedik be a területre. Az oaklandi Occupy–tüntetés szétverése majdnem egy demonstráló életébe került, a hatósági beavatkozás így kényes témává vált, különösen, hogy a lakosság nagy része – legalábbis elvben – támogatja a sátorozókat. A New York Daily News tudósítója szerint ezért egyfajta lezárt területként kezdték el kezelni a parkot: a lap szerint több részeges is a rendőrök kifejezett utasítására érkezett a helyszínre. A hatóságok így dupla nyereségre tesznek szert: egyrészt megszabadulnak a kellemetlen elemektől, másrészt bomlasztják a tüntetők táborát. A kapitányság közleményben tagadta az újság állításait.
Az Occupy Wall Street szervezői igyekeznek megoldani az „ingyenélők” problémáját: a több helyen is dicsért, organikus csirkét, olasz ételeket és salátákat felszolgáló ingyenes étterem tiltakozásul három napon át csak barna rizst és más „spártai” ételeket fog felszolgálni. A konyhások azt remélik, ez elijeszti a csupán a finom étel miatt a parkban táborozó egyéneket.
(New York Daily News, nydailynews.com, Gothamist, gothamist.com)

Sokkos állapotban van a Palatinuson medencébe fulladt kislány édesanyja