800 éves dokumentumra alapoznák a törvényhozást

Megdöbbentő javaslattal állt elő három New Hampshire-i állami republikánus képviselő. A konzervatív politikusok azt szeretnék elérni, hogy minden újonnan elfogadott törvény az angolszász történelem egyik nagy jogi dokumentumára hivatkozzon – a 800 évvel ezelőtt kiadott Magna Chartára.

Kovács N. László
2012. 01. 08. 18:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami Képviselőház három republikánus tagjánál egy ebéd közbeni beszélgetés során merült fel a különös ötlet. Bob Kingsbury, Tim Twombly és Lucien Vita azonban tett róla, hogy a dolog ne rekedjen meg ezen a szinten: a politikusok javaslatot fogalmaztak meg, melyet a jövő hónapban újra összeülő Ház elé fognak terjeszteni. „Minden, polgári jogokkal foglalkozó törvénynek tartalmaznia kell egy idézetet a Magna Chartából, azt a passzust bemutatva, melyből az adott jog levezethető” – többek között ez is szerepel a rendelkezéstervezetben.

Konzervatív körök régóta szeretnék elérni, hogy minden szövetségi szinten elfogadott törvényjavaslat tartalmazzon valamilyen utalást az alkotmányra. A New Hampshire-iek szeme előtt is valami hasonló lebegett. „Ez a dokumentum ma is működik, bár némileg öregebb, mint az alkotmány” – fogalmazott Vita. Az 1215–ös Magna Charta ugyanakkor némileg elavultabb is az amerikai alaptörvénynél: ugyan tartalmaz a maga idejében úttörő rendelkezéseket, nagy része olyan, kevésbé releváns kérdésekkel foglalkozik, mint a zsidó pénzváltók vagy a házasulandó özvegyek helyzete vagy a walesi foglyok kiszabadítása.

A helyi demokrata párt vezetője „megdöbbenéssel” fogadta a javaslatot, ugyanakkor megköszönte „azt a kemény munkát, melyet a republikánusok saját lejáratásukba fektetnek, jelentősen megkönnyebbítve ellenfeleik dolgát”.

(Concord Monitor, concordmonitor.com)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.