Az első jelentés (1997) óta ez volt a második legvéresebb év a sajtó munkatársai számára. A legtöbb újságíró – 10 személy – Mexikóban halt meg. Az IPI beszámolója összesen negyven országot említ, többet, mint korábban bármikor.
A legveszélyesebb térség Latin-Amerika volt, ahol 36-an haltak meg. A Közel-Keleten 21, Észak-Afrikában pedig 8 újságírót öltek meg, többségüket az „arab tavasz” során.
Az IPI vezetője, Alison Bethel McKenzie a szervezet nevében felszólította a kormányokat, hogy ismerjék el az újságírók társadalomban betöltött különleges szerepét, és biztosítsák számukra a szabad tudósítás lehetőségét.
Az intézet szerint a legtöbb meggyilkolt sajtós helyi volt, ők lokális konfliktusokról, korrupcióról vagy más illegális tevékenységekről tudósítottak.
A tetteseket csak ritkán vonták felelősségre.