– Mit gondol, valóban a Goldman Sachs és a hozzá hasonló vállalatok irányítják ma a világot?
– Én nem így fogalmaznék, inkább azt mondanám, a mai globális rendszerben a nemzeti kormányok és a politikusok lekötelezettjei a piacnak. A hatalom ugyanis a tőkéből ered, amely meghatározza a politikai osztály, illetve a kormányok összetételét, így azokat az ügyeket is, amelyeket kiemelten kell kezelniük. Ezt látjuk például a 2008 óta tartó amerikai válság esetében is. Nem számít ugyanis, hogy épp ki van hatalmon, Barack Obama demokrata kabinetje – ahelyett, hogy a saját állampolgárainak az érdekeit képviselné – ugyanúgy az átlag amerikait a csőd szélére juttató pénzügyi körök érdekeit helyezi előtérbe, mint elődje, a George W. Bush vezette republikánusok. A válságot előidéző bankárok így továbbra is zsíros állásukban vannak, miközben áldozataik az utcára kerültek, és elveszítették otthonukat. Mozgalmunk csupán arra próbál rávilágítani, hogy a politikusok mindaddig nem regulázzák meg a nemzetközi pénzpiacokat, ameddig anyagi támogatásuk túlnyomó részét épp a Wall Street-i bankároktól kapják. A rendszert tehát nem a Goldman Sachs-féle vállalatok konspirációjára hegyezném ki, inkább arra, hogy a mai globális világ lehetővé teszi a nagyvállalatoknak és a pénzügyi intézeteknek, hogy beleszóljanak a politikába.
– Kiáltványuk szerint a társadalom leggazdagabb egy százaléka ellen harcolnak, amely kezében tartja és irányítja a globális gazdaságot, egyúttal kénye-kedve szerint határozza meg a maradék 99 százalék jövőjét. Mégis hogyan lehet felvenni velük a harcot?
– Az előző évtizedekben az amerikaiakat azzal áltatták, hogy úgy tudják érvényesíteni politikai és gazdasági érdekeiket, ha elmennek szavazni. Egyre többen ébredtek rá azonban arra, ha egy politikus nagyvállalatok jelentős anyagi támogatásával kerül magas pozícióba, vagy hosszabbítja meg mandátumát, képtelenség, hogy a szavazók érdekeit tartsa szem előtt. Mozgalmunk épp ezért nem törekszik párbeszédre a politikai osztállyal, hiszen ők már rég nem figyelnek az átlagemberekre. Inkább olyan ügyeket próbálunk meg felkarolni, amelyek a társadalom 99 százalékát adó jelentős többséget foglalkoztatják. Az amerikai politikai kultúrában régóta elfeledett aktívabb civil részvételre és a közvetlen demokrácia gyakorlására ösztönzünk mindenkit. Alternatív fórumokat építünk ki, közgyűléseket tartunk, azonos témával foglalkozó civil szervezeteket hozunk össze, hogy helyi szinten maguk szólhassanak bele az őket érintő kérdésekbe.
– Tudna konkrét példákat említeni?
– December 6-án országos kampányt indítottunk az otthonok elárverezése ellen. A Foglaljuk el az otthonainkat! akció részeként aznap Brooklyn egyik legszegényebb negyedébe szerveztünk felvonulást, egy olyan városrészbe, ahol ötször több otthon kerül kalapács alá, mint New York állam egyéb részein. A felhívásunk – amelyhez végül 25 amerikai városban csatlakoztak – olyan jól sikerült, hogy a menettel együtt egy hajléktalan családot is otthonhoz tudtunk juttatni. Foglald el a diákhitelt! címmel ugyancsak akciót indítottunk az egyetemisták eladósodása ellen. Ebben arra buzdítjuk a hallgatókat, hogy tagadják meg a diákhitelek brutálisan magas törlesztőrészleteinek befizetését.
– A multik és a bankok ellen is harcot hirdettek. Hogyan tudják meggyőzni az amerikaiakat, hogy ezek a vállalatok kiszipolyozzák őket?
– Nagyon egyszerűen. A 2008-as hitelválság óta ugyanis egyre többen elégedetlenek velük, a negatív hangulatot pedig az olyan incidensek, mint a BP által üzemeltetett Deepwater Horizon olajfúró torony 2010. április 20-i mexikói-öbölbeli katasztrófája nyomán kialakult olajszennyezés, csak fokozták. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú olyan, az élet minden területén praktikus alternatívát kínálni, amely biztosítja nekik a legfontosabb szükségleteiket, még akkor is, ha a nemzetközi pénzpiacok összeomlanak. Mi ilyen megoldásokon dolgozunk.
– Az is ezek közé tartozik, hogy nemrég több csoportjuk is sikeresen megbénított néhány nagy tengeri kikötőt a nyugati parton? A sajtó közben azzal vádolta meg önöket, hogy ezzel a tüntetéssorozattal éppen azoknak a megélhetését tették kockára, akiknek a jogaiért elvileg síkraszálltak.
– Az amerikai konzervatívok gyakran képmutató akcióként állítják be a munkavállalói tüntetéseket, amelyek egyúttal szerintük súlyos károkat okoznak maguknak a dolgozóknak is. Az sem szokatlan, hogy azzal érvelnek, a munkavállalók jobban tennék, ha a bérükért dolgoznának – amitől sztrájk esetén elesnek –, mintsem akadályoznák a munkát. Úgy vélem, mindaddig nem is lesz igazi változás a fejlett világ átlagemberének munkafeltételeiben, illetve életkörülményeiben, amíg az ilyen vélemények kerekednek felül.
– Kik döntenek arról, hogy mikor, hol és milyen demonstrációkat szervezzenek?
– Van egy központi akciócsoport, amely előkészíti és megtervezi a tüntetéseket. Ebben a munkában személy szerint olykor én is részt veszek. Előfordul azonban, hogy a mozgalmon belül más csoportok kezdeményeznek akciókat. A már említett nyugati parti kikötőbojkottot például az ottani szervezetek találták ki, és miután tudomást szereztünk róla, mi is csatlakoztunk az eseményhez.
– Az amerikai rendőrség számtalan esetben brutális erőszakot alkalmazott aktivistáikkal szemben. Mit lehet tenni a hatósági erőszak ellen? Terveznek-e bármiféle lépést ezzel szemben?
– Ahhoz, hogy végleg orvosolni tudjuk ezt a problémát, el kell jutnunk odáig, hogy bármikor, amikor ilyen eset történik, azonnal megmozdulásokat szervezzünk, hogy a kormánynak végül ne lehessen más választása, mint komoly büntetésben részesíteni a brutális rendőrt. Egyelőre azonban arra próbáljuk meg felhívni a figyelmet, hogy a rendőrség érthetetlen brutalitással lép fel velünk szemben, mint tenné azt azokkal a bankárokkal szemben, akik annyi szenvedést okoztak emberek millióinak
– Mivel elsősorban a közösségi oldalakon, így a Facebookon és a Twitteren szervezik akcióikat, kommunikálnak egymással, nem félnek attól, hogy a rendőrség, a belbiztonsági hivatal vagy a titkosszolgálat könnyen megfigyelheti tagjaikat?
– Tisztában vagyunk azzal, hogy a kormány minden mozdulatunkat követi, ám mivel nem egy titkos összeesküvést szervezünk, így bárki nyugodtan figyelhet minket.
– A Facebook-oldaluk szerint lassan négyszázezren támogatják mozgalmukat. Van-e bármiféle hivatalos nyilvántartásuk a tagokról, netán tagsági könyvük?
– Nem, nincsenek „hivatalos” tagok, listák vagy igazolványok. Bárki bármilyen módon részt vehet akcióinkban. Közgyűléseink is nyitottak, ha pedig valaki szervezővé szeretne válni és részt venni a munkacsoportjainkban, nos, azt is bármikor megteheti.
– Számítottak arra, hogy nem egészen négy hónap alatt ennyire népszerű lesz a mozgalmuk?
– Nem, sosem gondoltam volna, hogy bármi is lesz belőle. Szeptember 17-én részt vettem az első megmozduláson. Úgy hétszázan lehettünk. A Wall Streetet elbarikádozta a rendőrség, így szerveztünk egy felvonulást a Broadwayn, majd a Zucotti parkba érkeztünk, amelyet átneveztünk Szabadság térré. Azon tanakodtunk, hogyan lehetne elfoglalni a Wall Streetet, és egyáltalán mik is legyenek a követeléseink. A résztvevők többsége azonban nekem nem volt szimpatikus, ezért hazamentem. Úgy gondoltam, ez csak egy olcsó utánzata lesz az európai és a közel-keleti tiltakozási taktikáknak, és nem sok esélyt láttam a sikerre. Nagyjából egy héttel később két fiatal lányt azonban lefújtak paprikasprayvel, pedig csak a járdán álltak és nézelődtek. Ezt videóra vették, és felkerült a YouTube videómegosztóra. Nem sokkal később bekerült a tévécsatornák híreibe, amivel megkaptuk az országos figyelmet. Október 1-jén a Brooklyn hídra szervezett vonulásunkon már 700 embert tartóztattak le. Ekkor a tömegközlekedési dolgozók, a köztisztviselők és a tanárok is mellénk álltak. Így a négy nappal későbbi megmozdulásunkon 15 ezren vettek részt. Szerintem ekkor váltunk valódi ütőerőt képviselő szervezetté, és ezután kezdődött az igazi médiaőrület is.
– Sok kritika éri önöket, hogy az Occupy- mozgalmak nem eléggé szervezettek, és nincsenek egyértelmű követeléseik. Figyelembe véve ezeket a véleményeket, nem gondolják, hogy egységes programot kellene alkotniuk?
– Igaz, hogy nincs egy véglegesített listánk, amelyben rögzítettük a követeléseinket, de abban egyetértünk, hogy egy gazdasági igazságosságon és képviseleten alapuló demokráciát akarunk. Természetesen az, hogy pontosan mit is értünk ezen, attól is függ, hogy kit kérdez. Mozgalmunkon belül nagyon színes a politikai paletta, a liberálisoktól a konzervatívokig, a szocialistáktól az anarchistákig. De ami közös, hogy valljuk, az országunkban és a világon hatalmas készletekkel rendelkezünk, amelyek nem találják meg az utat azok felé, akiknek szükségük lenne rá. Éhes emberek és eldobált élelem, üres házak és hajléktalanok, üres iskolák és túlzsúfolt osztálytermek vannak. Az, hogy nincsenek kikristályosodott követeléseink, egyúttal lehetővé teszi, hogy a különböző hátterő és politikai nézető emberek együtt hallathassák hangjukat. Szerintem ha csak egy pár követelésből álló listánk lenne, az jelentősen gyengítené az erőnket. Mi azonban serkenteni akarjuk a nemzeti párbeszédet, és erre nem adhatunk kész választ, mielőtt még feltettük volna a kérdést. Úgy vélem, ennek egy valóban történelmi jelentőségű hullámát indítottuk el, amely újra napirendre tűzte a szegénység és az egyenlőtlenség kérdéseit, amelyeket korábban a közbeszéd szemétdombjára hánytak. Általában ugyanis a politikai pártok dolgozzák ki a megoldási javaslatokat, amiket aztán megpróbálnak elfogadtatni a lakossággal, nekünk azonban az igazán demokratikus módszert az jelentené, ha a lehető legtöbb ember venne részt ebben.
– Ha lenne lehetőségük, vállalnának-e politikai szerepet? Gondolkodnak-e esetleg egy párt létrehozásán?
– Ellenezzük a politikai párttá válás ötletét, hiszen úgy gondoljuk, hogy a választási rendszer jelenlegi szabályozása nem demokratikus, és nem nyitott az igazi tömegképviselet legitimálására mindaddig, amíg teljes mértékben a vállalati pénzek határozzák meg a rendszer működését. Ahhoz, hogy valaki hatalmat szerezhessen, dollármilliós hozzájárulásokra van szükség, és éppen ez jelenti a konfliktus alapját. Ezért, hogy megváltoztassuk a politikai rendet, először a gazdasági berendezkedést kell megtámadnunk.
– A Harvard Egyetem professzora, Lawrence Lessig nemrég azzal az ötlettel állt elő, hogy össze kellene fogniuk a republikánusokhoz közel álló, ultrakonzervatív Tea Party mozgalommal. Mennyire tartja reálisnak ezt az elképzelést? Tárgyaltak-e már erről a lehetőségről?
– A két csoport között csupán néhány személy szintjén van kapcsolat, de eseményeinken valóban megjelent néhány korábbi vagy jelenlegi Tea Party-tag is. Noha mindkét csoport az elburjánzott államapparátus és a gazdasági elit felett érzett társadalmi frusztráltságból született, az õ megoldásuk a szabad piac szabályainak további enyhítése lenne, ez azonban csak még inkább bebetonozná a legfelső egy százalék erejét. A Tea Party ráadásul egy politikai párt, míg mi egy független társadalmi mozgalom vagyunk, tehát meglehetősen különbözők az elképzeléseink a politikai útról.
– A nagyvállalati lobbi hamar megtalálja és körbeudvarolja az olyan mozgalmakat, mint az önöké. A Ben & Jerry’s jégkrémárusító cég például bejelentette, támogatja az OWS-t. Ennek van anyagi vonatkozása is? Kik jelezték még, hogy támogatják az Occupy-csoportokat?
– Egyetlen vállalattól sem kaptunk anyagi támogatást, és nem is szándékozunk cégek vagy milliárdosok szponzoráltjai lenni. Minket magánszemélyek, a velünk szimpatizáló állampolgárok ezrei támogatnak.
– Ha már erről beszélünk, nem gondolja, hogy az olyan, épp az önök által támadott egy százalékhoz tartozó személyek támogatása, mint a milliárdos Soros Györgyé, alááshatja a mozgalmukat?
– Hogyne, az ilyen milliárdosok valóban alááshatják a hitelünket, ha a nevünkben nyilatkoznak. Mi azonban nagyon vigyázunk arra, hogy ezt elkerülve saját magunk hallassuk a hangunk.
– Meddig akarják folytatni? Mire számíthatnak a Wall Street-i bankárok az elkövetkezendő hónapokban, évben?
– A politika egy teljesen új formáját hozzuk létre. A problémák, amelyekre nagy hangsúlyt fektetünk, ugyanakkor túl összetettek ahhoz, hogy egy csapásra eltűnjenek. A Wall Street-ieknek így csak azt üzenhetem: minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy felszámoljuk kizsákmányoló tevékenységüket. Amíg ugyanis karácsonyi bónuszaikat a dolgozó családok otthonainak elcsalásából, folyók és tengerek szennyezéséből szerzik, addig ők lesznek az emberiség első számú ellenségei.
Balogh Roland
