Golam Ali Rijahi ügyvéd szerint védencét, aki ellen bíráló hangvételű internetes interjúi miatt emeltek vádat, mellékbüntetésként öt évre eltiltották minden politikai, kulturális és médiatevékenységtől. Az ügyvéd ugyanakkor közölte, hogy megfellebbezte az ítéletet. A teheráni Forradalmi Bíróság döntéséről a kormányhoz hű Mashreghnews.ir weblap is beszámolt.
Fajeza Hasemit, aki Mahmúd Ahmadinezsád elnök vitatott 2009-es újraválasztása óta újra és újra részt vett az ellenzék tüntetésein, decemberben állították bíróság elé, miután tavaly február elején rövid időre őrizetbe vették.
Apját, aki 1989 és 1997 között töltötte be az államfői tisztséget, és mindmáig vezeti a tekintélyes szakértői tanácsot – az ország legfelsőbb döntőbírói testületét –, rendszeresen bírálják a rendszer konzervatív erői. Azt vetik a szemére, hogy nem ítélte el az elnökválasztáson alulmaradt Mir Hoszein Muszavi volt kormányfőt és Mehdi Karubi volt parlamenti elnököt, akik a tiltakozó ellenzék élére álltak, amíg tavaly év elején házi őrizetbe nem helyezték őket.
Rafszandzsáni, aki 2005-ben alulmaradt az elnökválasztáson Ahmadinezsáddal szemben, igyekezett független maradni a két évvel ezelőtti elnökválasztás idején, de közvetve Muszavit támogatta, később pedig bírálta a kormányt az ellenzékkel szembeni durva fellépés miatt, és követelte a több száz letartóztatott szabadon bocsátását. A hatóságok gyakran intézkedtek családtagjaival, így fiával és unokájával szemben is.
A volt elnök egyik fia, Mehdi Hasemi ellen szintén bírósági eljárás indult, több mint két éve elhagyta Iránt, és Nagy-Britanniában telepedett le. Rafszandzsáni honlapját a múlt héten tiltották be az iráni hatóságok, amiért a kormányzattal szemben kritikus, reformpárti kijelentéseket közölt rajta.