Basbugot hétórás kihallgatás után az Isztambulhoz közeli Silivri börtönébe vitték, ahol már az ügy számos gyanúsítottja és vádlottja ül. Az őt kihallgató ügyészek azokat az állításokat vizsgálják, amelyek szerint a hadsereg 2009-ben több tucat honlapot pénzelt a kormány lejáratásának és az ország destabilizálásának a céljával.
Ilkay Sezer ügyvéd azt közölte, hogy védence a kihallgatás során tagadta a vádakat. Az NTV televízió híradása szerint Basbug az ellene felhozottakat „tragikomikusnak” nevezte, s megrökönyödötten szólt azokról. „A nagy török népre bízom ezek megítélését” – mondta.
Az ügy több vádlottja – köztük tábornokok és tengernagyok – azt vallotta, hogy parancsra cselekedett. A fegyveres erők élén akkoriban Basbug állt, aki a következő évben, 2010 augusztusában lemondott tisztségéről, és nyugállományba vonult.
Az állítólagos összeesküvésről először egy török napilap számolt be 2009-ben, fotokópiát közölve egy lejárató, a kormányt korruptnak beállító kampány tervezetéről. A vizsgálat akkor lezárult, mert az eredeti dokumentum, amelyet állítólag a haditengerészet egyik ezredese írt alá, nem volt fellelhető. Tavaly azonban újraindult a vizsgálat, miután egy meg nem nevezett katonatiszt állítólag elküldte az eredeti iratot az isztambuli főügyésznek.
Basbug a legmagasabb rangú tiszt, akit bíróság elé állítanak állítólagos kormányellenes összeesküvések, köztük az úgynevezett Ergenekon-összeesküvés ügyében indított vizsgálatsorozat nyomán. Az utóbbi ügyben tavaly novemberben nagyszabású per kezdődött több török újságíró ellen, akiket azzal vádolnak, hogy részesei voltak az iszlamista gyökerű kormány megdöntésére irányuló tervnek.