„Erőteljes nyomás nehezedik Teheránra, nő a feszültség és az idegesség szinte kézzel tapintható„ – mondta Joel Guzanszki, az izraeli nemzetbiztonsági tanulmányok intézetének (INSS) munkatársa.
A szakember szerint nem valószínű, hogy Irán lezárná a Hormuzi-szorost, a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi útvonalát. „Ezzel saját magukat lőnék lábon” – mondta. Irán számára létfontosságú a kőolajexport, és nincs alternatív szállítási útvonal – mutatott rá. Azonkívül ezzel a lépéssel Irán az egész világgal szembekerülne, ami megrengetheti az egész rezsim stabilitását.
Az amerikai kormány a Teheránban elhangzott fenyegetések nyomán figyelmeztetett, garantálni fogja a nemzetközi vízi utak szabadságát.
Az izraeli szakértő hozzátette, kétséges az is, hogy az iráni haditengerészet egyáltalán képes lenne-e hermetikusan lezárni a Hormuzi-szorost.
Egy másik szakember, Dávid Menasri szerint ugyanakkor aggasztó, hogy ennyire kiéleződött a retorika az Egyesült Államok és Irán között az év eleje óta. A kutató szerint tartani lehet attól, hogy az események a felek akaratától függetlenül váratlanul felgyorsulnak, és eszkalálódhat a helyzet a Perzsa-öbölben. A szakértő szerint a fenyegetőzéssel Irán az ellene irányuló nemzetközi szankciók szigorítását akarja megakadályozni.
Közben csütörtök éjjel Teheránban bejelentették, az elnökhöz közelálló nagy hatalmú elitalakulat, a Forradalmi Gárda februárban újabb tengeri hadgyakorlatot tart a Hormuzi-szorosban.