Hosszú beszédek, gyilkos unalom jellemzi a CDU és az SPD rendezvényeit is. Az előtérben azonban zajlik az élet, ott rabul ejti az embert a vásári hangulat. Az egyik stand a másik mellett, autógyárak, a vasút, a vegyipar és így tovább. S ingyen osztogatják az ajándékaikat, kávét és cigarettát. Szponzorálásnak nevezik, ami veszélytelennek tűnik, pedig mögötte ott húzódik a pártfinanszírozás átláthatatlan árnyékvilága.
Martin Morlok professzor, a düsseldorfi egyetem pártjogi intézetének vezetője szerint a szponzorálásnak nevezett szolgáltatások valójában rejtett pártadományok. Illetve itt nemcsak egy párt támogatásáról van szó, hanem arról a célról is, hogy a döntéshozókkal kapcsolatokat ápoljanak. Ezt a „politikai környezet ápolásának” nevezte a szakember 2003-ban, amikor megszigorították a pártadományokra vonatkozó törvényt.
A kongresszusokon tucatszámra találkozhat a látogató politikai kommunikációs képviselőkkel, azaz lobbistákkal. Ugyan az újságírókkal nem szívesen beszélnek az Audi, a Bayer és a VW képviselői, annál inkább a vezető politikusokkal.
Majd minden párt hálás a kiállítóknak, hiszen nagyon sok pénzt fizetnek jelenlétükért. A frankfurti FDP-kongresszuson négyzetméterenként 250 euróért bérelték a kiállítási területet. Ugyanennyi a CDU-kongresszus négyzetméterár, ami annyit jelent, hogy csak a Volkswagen konszern majdnem 70 ezer eurót fizetett a részvételért. Miközben a világhírű nemzetközi automobil-kiállításon 150 eurót kell fizetni. A Zöldeknél a tarifa 275 euró volt, több mint duplája a híres berlini zöldhétnek. Az SPD esetében a szponzoroknak legalább 320 eurót kellett fizetni, ami a duplája a nemzetközi híradástechnikai kiállítás bérleti díjának. Az árak messze meghaladják a piacon szokásosakat, s ellentétben az egyszerű adományokkal, az adóból is levonhatók.
Minden megfelel a játékszabályoknak
Tízezer euró felett, ha ezek adományok lennének, azonnal nyilvánosságra kellene hozni a támogató személyét, de így nyugodtan eltitkolható. Az SPD a kongresszuson félmillió eurót szedett össze a szponzorálással, amiben Barbara Hendricks, a szocdemek pénztárnoka nem talál kivetnivalót. Szerinte minden megfelel a jogszabályoknak, és ha vállalkozók hajlandók fizetni, az a párt vonzerejéből következik. A tömörülések beszámolóiban azonban más olvasható, itt a szponzorálás nem létezik. Az SPD esetében sem derül ki világosan, miként szedtek össze 18 millió eurót.
Pártlapok
Hasonló a helyzet a pártlapoknál, amelyekből a CDU többet is kiad a tagjainak. A hirdetésekért döbbenetes árakat kérnek. Összevetve a legnagyobb olvasótáborral rendelkező országos újsággal, a Bérlők Lapjával, érdekes tapasztalatok gyűjthetők. Itt ugyanis 1000 példányonként egy egész oldalas hirdetés 18 eurót kóstál. Az SPD Vorwärts című lapjánál a dupláját. A csúcstartó a CSU, ahol 346 eurót kérnek, ami a Bérlők Lapjának 19-szerese és hatszorosa a Spiegel tarifájának. Morlok professzor szerint ezt nem lehet másként értékelni, mint hogy a megdrágított hirdetési árak nagyobb része szintén adomány köntösbe bújtatva.
A Bayernkurier szerkesztősége közvetlenül a müncheni CSU-központ előtt áll, de senki sem kívánt nyilatkozni a szponzorálásról és a hirdetési bevételekről. A Monitor szerkesztőinek számítása szerint, miután átböngészték a lap saját árlistáját, csak hirdetésekből tavaly legalább 1,7 millió euró bevételre tettek szert, mely valahol a párt mérlegében lapul. Michael Koss, a Transparency International munkatársa szerint az első lépés az lenne az átláthatóság megteremtése érdekében, hogy a szponzorálást is külön kelljen feltüntetni a pártok pénzügyi beszámolójában. A második pedig egy olyan határ meghúzása lenne, mint például 10 ezer euró értékben az adományoknál, ami felett már a szponzoráló személyét is meg kellene adni. Mert akkor lehetne valóban átlátni, ki mit adott a pártoknak.
