Készülnek a veszélyekre: növelik a védelmi kiadásokat

Izrael hat százalékkal növeli a tavalyihoz képest az idén védelmi kiadásait, szem előtt tartva a térség ingatag helyzetét – közölte vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

PR
2012. 01. 09. 6:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő szerint Izrael hárommilliárd sékellel (780 millió dollárral) növeli védelmi kiadásait, miközben az idei költségvetés főösszege lényegében nem változott a tavalyihoz képest. „Tekintettel a szaporodó kihívásokra és a minket körülvevő veszélyekre, hiba, nagy hiba lenne a védelmi büdzsé lefaragása” – mondta Netanjahu újságíróknak. Hozzátette, hogy a szükséges forrásokat más kormányzati intézmények költségvetésének csökkentésével teremtik meg, illetve a hadseregen belüli megtakarításokkal.

Ehud Barak védelmi miniszter közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkentek a védelmi kiadások. Míg 1986-ban a nemzeti össztermék 17 százalékát tették ki, tavaly mindössze a hat százalékát – hangsúlyozta. Az elmúlt egy évben merőben megváltoztak az Izrael előtt álló biztonságpolitikai kihívások. Az idén valószínűleg csorbulni fog szövetségesi viszonya Törökországgal és Egyiptommal, szembe kell majd néznie a két nagy palesztin frakció kapcsolatainak várható szorosabbra fűzésével, a szíriai népfelkeléssel és az iráni nukleáris program miatti félelmek növekedésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.