Két orosz hadihajó halad Szíria felé

Szíria felé közeledik két orosz hadihajó; az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek a hadiflotta főparancsnokságára hivatkozó híre szerint a hajókat szombatra várják Tartúszba, Szíria második legnagyobb kikötővárosába.

WA
2012. 01. 07. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Földközi-tengeren cirkáló orosz haditengerészeti kötelékbe tartozó két hajó a jelentés szerint pár napot tölt majd a kikötőben, amely az Oroszország által használt néhány külföldi támaszpont egyike.

A látogatással megfigyelők szerint Oroszország erőt akar demonstrálni, és jelezni akarja kiállását Bassár el-Aszad szíriai elnök mellett, aki az elmúlt hónapokban nemzetközi bírálatok össztüzébe került a lázadó ellenzékkel szembeni véres megtorlások miatt.

Moszkva szoros viszonyt tart fenn a közel-keleti arab országgal, amely az orosz fegyverek egyik legnagyobb vásárlója.

Az ENSZ adatai szerint legkevesebb ötezer ember halt meg a szíriai erőszakcselekményekben az Aszad elnök hatalma elleni tüntetések tavaly februári kezdete óta. A világszervezet azzal vádolja a damaszkuszi vezetést, hogy súlyosan és szisztematikusan megsérti az emberi jogokat. Szíria újra és újra visszautasítja ezeket a vádakat, azt állítva, hogy a több mint nyolc hónapja zajló zavargások mögött bűnöző bandák és terroristák állnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.