Aeneas McCarthy bíró mindazonáltal nem a kocsma és az ittas szabálysértéseket, bűncselekményeket elkövetők kapcsolatát akarja példázni a rendhagyó helyszínnel, hanem az érintetteken segíteni, hogy ne kelljen utazniuk 100 kilométert Killaloéból Ennisbe, mert közelebb nincs törvényszék tavaly szeptember óta, amikor megszűnt a killaloei bíróság. A távolság miatt – és hogy a két település között nincs közvetlen tömegközlekedési járat – jó páran nem jelentek meg a bíróságon, amiért azután büntetést kaptak, többen börtönbe kerültek.
A kocsmázós tárgyalások tökéletes rendben folynak, a bíróság a zenekari dobogón foglal helyet. A bíró elégedett a körülményekkel, és az ügyvédek sem panaszkodnak. „Tartottam már tárgyalásokat sokkal rosszabb helyeken. Itt meleg van, tisztaság, és elég embernek jut hely” – idézte a brit Metro újság Chris Lynch ügyvédet. A kocsmárosnak sincs ellenére kocsmája „jogos” használata. A kocsmai ítélkezés azonban feltehetően nem lesz nagyon hosszú életű, csak addig tart, míg nem találnak végleges helyiséget Killaloe bíróságának.

Steve Bannon: „Vagy van országod, vagy nincs országod”