„A látogatás célja a két ország közeledésének elősegítése és barátságuk megerősítése” – jelentette ki Vlagyimir Jakusin, az orosz haditengerészet egyik tisztje, akit a SANA szíriai hírügynökség idézett. „A hajókapitányok kifejezték szolidaritásukat a szíriai néppel, s hangsúlyozták Moszkva és Damaszkusz barátságát” – tette hozzá a hírügynökség.
A Kuznyecov tengernagy repülőgép-hordozó vezette orosz hajóraj szíriai látogatását először a rezsimhez közeli, al-Vatan című napilap jelezte előre kedden. Mint írta, a hadihajókból, tengeralattjárókból, harci gépekből, helikopterekből és többféle légvédelmi rakétarendszerből álló flotta hat napot tölt a tartúszi támaszponton, amely az Oroszország által használt külföldi bázisok egyike. A hajóraj a Földközi-tengeren cirkáló orosz haditengerészeti kötelék része.
Moszkva a szíriai válság márciusi kezdete óta mindvégig visszautasította az abba való bármilyen külföldi beavatkozást, és megakadályozta az ENSZ Biztonsági Tanácsának októberi szavazásán, hogy fegyverszállítási tilalmat vezessenek be Szíria ellen. Szíria az orosz fegyverek egyik legnagyobb vásárlója.
Megfigyelők szerint a látogatással Oroszország erőt akar demonstrálni, s jelezni akarja kiállását Bassár el-Aszad szíriai elnök mellett, aki az elmúlt hónapokban nemzetközi bírálatok össztüzébe került a lázadó ellenzékkel szembeni véres megtorlások miatt.