A malajziai legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy a központi választási bizottság korábban teljesen megalapozottan utasította el hat, az Egyesült Királyságban élő malajziai állampolgár beadványát, amelyben azt kérték, hogy kerüljenek föl a választói jegyzékbe.
A maláj törvények tiltják, hogy a külföldön élő állampolgárok szavazzanak. Kivételt képeznek ez alól a köztisztviselők, a katonák és a tanulók. A most elutasított hat malajziai állampolgár tavaly indított eljárást a központi választási bizottságnál arra hivatkozva, hogy a korlátozás hátrányosan megkülönböztető jellegű. Azt akarták elérni, hogy véget vessenek a mintegy egymillió, külföldön dolgozó malájt érő diszkriminációnak.
A bíróság pénteki döntésében figyelmeztette a felpereseket arra, hogy kísérletük nevetséges, és közel áll a bírósági folyamat megsértéséhez.
A választások nagyobb átláthatóságát célzó követelések tavaly júliusban érték el csúcspontjukat, amikor a fővárosban több ezren tüntettek. Sokan azt állítják, hogy Najib Razak miniszterelnök Nemzeti Front elnevezésű koalíciója manipulálja a választási szabályokat és más törvényeket, hogy a hatalomban maradjon.