A halálos áldozatokon túl húsz sebesültje is van a tűzharcnak a hadsereg soraiban. Emellett kilenc katona átállt a dezertőrökhöz – tette hozzá az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). Ezek az összecsapások Bászr al-Harir városban történtek.
A szervezet szerint harcok voltak a tartomány Dáel városában is, és ezek még vasárnap napközben is tartottak.
Szombaton napközben 21 civil vesztette életét különböző erőszakcselekményekben az országban az OSDH szerint. Tizenhét emberrel ellenzéki tüntetéseken végeztek a biztonsági erők, négy pedig egy kormánypárti megmozdulás elleni gránáttámadásban halt meg.