Szigorúbb lehet a törvény, mint azt elsőre gondolták

A vártnál szigorúbb lehet az új kormányközi szerződés, amelynek megalkotásáról a decemberi uniós csúcson határoztak.

PR
2012. 01. 09. 9:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Handelsblatt szerint eddig két szerződéstervezet készült, és a második, újabb változat jóval szigorúbb az elsőnél. A berlini vezetés nyomására belekerült a szövegbe az a kitétel, hogy automatikus büntetőeljárás indul a szerződéshez csatlakozó országok közül mindazok ellen, amelyek államadóssága meghaladja a hazai össztermék (GDP) 60 százalékát. Az első tervezetben még csak az szerepelt, hogy 3 százaléknál nagyobb GDP-arányos államháztartási hiány von szankciót maga után. Ugyancsak német kezdeményezésre került az új tervezetbe, hogy nem haladhatja meg a GDP egy százalékát az úgynevezett szerkezeti hiány, avagy strukturális deficit, az egyszeri tételek és a gazdasági ciklus alakulásának hatása nélküli hiány.

Francia nyomásra az államháztartás mellett szélesebb gazdaságpolitikai kérdéseket is szabályozhat a szerződés. Az újabb tervezet első paragrafusában az áll, hogy a szerződő felek szorosabban összehangolják gazdaságpolitikájukat, hogy tovább haladjon előre a belső piaci integráció, erősödjön a versenyképesség és a társadalmi összetartás. Újdonság az az ugyancsak Párizs javaslatára megfogalmazott paragrafus, amely szerint a szerződés részesei valamennyi fontos gazdasági reformot előzetesen megvitatnak egymás között – írta a Handelsblatt.

A szerződéshez elsősorban az euróövezeti tagállamok csatlakozhatnak. Az új tervezet szerint a megállapodás akkor léphet életbe, ha legkevesebb 15 ország csatlakozik hozzá. Az első változat alacsonyabbra helyezte a lécet, 9 állam csatlakozásához kötötte a hatálybalépést. Az új tervezet utolsó paragrafusa szerint hosszabb távon arra kell törekedni, hogy a szerződés beépüljön az uniós jogba; e kitétel szerint a hatálybalépéstől számítva legfeljebb öt év elteltével kezdeményezni kell a szerződés beemelését az Európai Unió szerződéses rendszerébe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.