Szokatlan dolog történt Németországban

Mintegy 500 ember tüntetett szombaton Berlinben Christian Wulff német államfő ellen, a demonstrálók Wulff lemondását követelték.

TK
2012. 01. 07. 20:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Facebook közösségi portálon szervezett demonstráció résztvevői cipőket tartottak a magasba, a gesztus az arab világban a haragot és a megvetést fejezi ki.

A tüntetést közvetlenül az államfői hivatal – a Bellevue-kastély – előtt kívánták megtartani, a rendőrség azonban csak az épülettől tisztes távolságban engedélyezte a gyülekezést. A demonstráció végeztével többen igyekeztek megközelíteni a kastélyt, mire a rendőrök közbeléptek. Az összetűzésben egy tüntető és egy rendőr megsérült.

Többen transzparenseket tartottak a magasba, a feliratok szerint Christian Wulff nem méltó az államfői tisztség betöltésére.

Közben a Rheinische Post című lap azt jelentette, hogy már meg is állapodtak a kormányzó konzervatív–liberális koalíció pártjainak vezetői arról, miként válasszanak új szövetségi elnököt, ha kiderül: nem felel meg a valóságnak Christian Wulff valamennyi állítása vitatott, lakáscélú hitelével kapcsolatban, s az államfő lemondásra kényszerül.

A lap szerint Angela Merkel kancellár, a kereszténydemokrata CDU elnöke, Horst Seehofer, a bajor konzervatív CSU vezetője és Philipp Rösler, a liberális FDP elnöke napokkal korábban arról állapodott meg, hogy olyan személyiséget jelölnek Wulff utódjának, aki az ellenzék támogatását is elnyerheti. Szombaton a pártok cáfolták az értesülést.

Az 500 ezer eurós hitelről a Bild című bulvárlap számolt be elsőként, a december közepén közölt cikk országos botrányt keltett. A napokban tovább erősödtek a bíráló hangok, miután kitudódott, hogy Wulff megpróbálta megakadályozni a cikk megjelenését. Christian Wulff bocsánatot kért, amiért megpróbált beavatkozni a lap ügyeibe. Ugyanakkor jelezte, hogy nem kíván távozni posztjáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.