A december 22. óta hatalmon lévő Néppárt minden harmadik szavazója szerint Rajoy az adókérdésben megszegte a szavát.
A megkérdezettek 63 százaléka elutasítja az adóemeléseket, és úgy gondolja, hogy a kormánynak inkább az állami kiadásokat kellene visszafognia.
A konzervatív kormányfő többszöri ígérete ellenére jelentősen megemelte a jövedelem-, a telek- és a tőkehozamadót, s ettől a spanyol államkassza bevételeinek 6,2 milliárd eurós növekedését reméli. Rajoy kormánya elkötelezett a költségvetési hiány elleni harc mellett. Madrid 2012 végére a hazai össztermék (GDP) 8 százalékáról 4,4 százalékára, 2013-ra pedig 3 százalékára szeretné csökkenteni a hiányt.