A hírt Lejla Čengić, az eltűnt bosznia-hercegovinai személyek felkutatásával foglalkozó intézet szóvivője jelentette be pénteken Szarajevóban.
„Az áldozatok között van negyven nő és tízegynéhány gyerek, akik közül a legfiatalabb mindössze három és fél éves volt. Két áldozat kivételével valamennyien bosnyák nemzetiségűek” – közölte Čengić.
Az áldozatokra 2010-ben bukkantak rá a Perućac-tóban, ahol a bosnyákok ezreit mészárolták le a háború kezdetén. Azért bukkantak rájuk csak hosszú évekkel a boszniai harcok befejezése után, mert a Bajina Bašta vízerőmű javítási munkálatai miatt jelentősen csökkent a Drina folyó víztározójaként szolgáló Perućac-tó vízszintje, és a helyi hatóságok csak ekkor kezdhették meg a tó részletes átkutatását.
Ez volt az egyik legnagyobb ilyen vállalkozás az eltűntek felkutatására, és szerb szakértők is részt vettek benne, ami a korábbi ellenségek közötti kapcsolatok javulását jelzi. A munkát kétezer önkéntes segítette. A bűnügyi orvosszakértők csak hosszadalmas munkával tudták azonosítani az áldozatokat.
Az 1990-es években lezajlott balkáni háborúk során eltűnt személyek közül még mindig nem tudnak 14 ezer emberről, közülük tízezernek Boszniában veszett nyoma.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!