„Az adott ország népének van joga dönteni saját sorsáról”

„A megrázkódtatások nem adhatnak alapot a külföldi beavatkozásra egy szuverén állam életébe.”

TK
2012. 02. 17. 12:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szergej Lavrov szavait a nemzetközi szakértőket tömörítő Valdaj Klub közel-keleti részlegének tagjaihoz intézte; a csoport az oroszországi Szocsiban, „Átalakulás az arab világban – Oroszország érdekei” címmel tanácskozott.

A diplomata kiemelte, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában komoly változások mennek végbe, amelyek még távolról sem fejeződtek be. Moszkva abban érdekelt, hogy az arab országok demokratikus úton fejlődjenek, erős és virágzó államok legyenek. Látható ugyanakkor, hogy a régióra számos katonapolitikai, energetikai és más jellegű probléma nehezedik. Oroszország kész segítséget nyújtani a nemzetközi közösség más államaival együtt ezeknek a gondoknak a felszámolásához – hangoztatta.

Mint írta, Moszkva mindig az arab népek függetlenségének és szabad fejlődésének híve volt. Kapcsolatai a térség országaival a kölcsönös rokonszenv és bizalom szilárd talaján állnak; ezt a viszonyrendszert nem befolyásolják a politikai konjunktúra kilengései – szögezte le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.