„Egyre erősödnek az ellenzéki erők. Valahonnan, valamiképpen megszerzik az eszközöket, hogy megvédjék magukat és támadást hajtsanak végre” – nyilatkozta Clinton a londoni Szomália-konferencia után újságíróknak nyilatkozva. Hozzátette: nem kétséges, hogy közel a fordulat.
Közben amerikai, európai és arab illetékesek Londonban megbeszélést folytattak, hogy kidolgozzák a Bassár el-Aszad szír elnöknek adandó ultimátum részleteit. Ez azt követelné a szíriai elnöktől, hogy egyezzen bele egy tűzszünetbe, s engedélyezze humanitárius segélyek eljuttatását a katonai akciók által leginkább sújtott övezetekbe. Aszadnak 72 órán belül kellene teljesítenie a követeléseket, különben – még nem részletezett – büntetőintézkedések várnak rá. Az ultimátumot a Szíriáról tartandó pénteki, tunéziai nemzetközi konferencián hozzák majd nyilvánosságra.