A Der Spiegel című német hetilap internetes portálja hétfői összeállításában tette egymás mellé az eddig elhangzott, leghitelesebbnek tűnő becsléseket, továbbra is bizonytalanságban hagyva az Aszad klán gazdagsága iránt érdeklődőket.
2006-ban Schmuel Bar izraeli Szíria-szakértő, meglehetősen visszafogottan, 3 millió dollárra becsülte a 40 éve hatalmon lévő szíriai uralkodócsalád vagyonát. Az Albawaba jordániai hírportál ehhez képest nemrég 40 milliárd dollárra, vagyis Szíria éves exportjának háromszorosára saccolta az Aszad-javak értékét, míg a Canadian Business Online még ennél is tovább ment: 122 milliárd dolláros vagyonról írt akkor, amikor a Facebook közösségi oldalt alapító Mark Zuckerberg „pénztárcájának vastagságát” 18 milliárd dollárra becsülte.
Az Aszad családnak természetesen hosszú évekbe telt, míg sikerült találgatásokra érdemes vagyont felhalmoznia. A történet szálainak felgöngyölítéséhez 1930-ig, vagyis Háfez el-Aszad születéséig kell visszamenni. Az alavita vallási kisebbséghez tartozó, szegény család gyermekeként nevelkedett Háfez volt az első, aki felfelé ívelő pályára állította az Aszad családot. Hatalmas becsvágytól vezérelve már 16 évesen karrierépítésbe kezdett: csatlakozott a Baasz párthoz, majd 22 évesen katonai szolgálatba állt. 12 évvel később tábornok lett belőle, és 1971-ben puccsal sikerült az ország élére kerülnie, ahonnan 2000-ben bekövetkezett haláláig nem mozdult.
A hatalmat fia, Bassár örökölte, aki egészen a tavaly márciusban kirobbant országos tiltakozásig viszonylag nyugodtan dolgozhatott az Aszad család gazdagságának növelésén. Az Albawaba.com hírportál 2 milliárd dollárra becsüli a szíriai elnök magánvagyonát. Szakértők szerint Bassár el-Aszad már apja halála előtt elkezdte a pénzgyűjtést és piszkos ügyletekbe bonyolódott. 1998-ban átvette az irányítást az akkor szíriai megszállás alatt lévő Libanonnal folytatott üzleti kapcsolatok felett, és ebben a pozícióban számos nagyszabású pénzmosási akcióhoz asszisztált.
Az ellenzék haragja érthető módon nemcsak Bassár el-Aszad ellen irányul, hanem az egész klán ellen, hiszen sógoroktól unokaöcsökön át a nagynénikig mindenki igyekezett minél nagyobbat kihasítani magának az ország javaiból. Ott van például Rámi Maklúf, Aszad elnök egyik unokatestvére, akit a népes, több ezer klienst számláló család vagyonának kezelőjeként és sokszorosítójaként tartanak számon, s az ellenzék által készített rezsimellenes plakátok egyik állandó szereplője. Maklúfot az Egyesült Államok 2008-ban, az Európai Unió (EU) pedig 2011 májusában szankciókkal sújtotta azzal az indoklással, hogy a „befolyásos üzletember” a gazdasági birodalmának kiépítéséhez a rezsim tagjaival való kapcsolatait használta fel, vagyis „nyíltan pártolta a korrupciót és profitált belőle”.
A Financial Times 2011-es becslése szerint a szíriai elnök unokatestvére kapcsolatain keresztül a közel-keleti ország gazdaságának 60 százalékát ellenőrzi. Ebből adódóan ragadt rá a „Mr. 5 százalék” gúnynév annak találó szemléltetésére, hogy Szíriában nincs olyan kereskedelmi tevékenység, amelynek bevételéből Maklúf valamilyen mértékben ne részesedne.
A Le Monde című francia napilap az üzletember vagyonát a szíriai vezetőjénél jóval nagyobbra, mintegy 6 milliárd dollárra becsüli. Íme néhány az érdekeltségei közül: Maklúf a Syriatel mobilszolgáltató és a Cham Holding főrészvényese, utóbbi számos luxusszállodát, éttermet, ingatlant és Szíria első magán-légitársaságát, a Syrian Pearl Airlinest foglalja magában, ezenkívül áruházláncok és duty-free shopok is szerepelnek portfólióján.
Nem véletlen tehát, hogy a szíriai elnök által a gazdaság modernizálására bevezetett reformok inkább alibinek, semmint a társadalom hasznára váló intézkedéseknek tűntek, amelyek segítségével újabb lehetőség nyílt az Aszad klán tagjai számára, hogy még több pénzre tegyenek szert. Szakértők meglehetősen pesszimistának tűnnek Szíria jelenlegi gazdasági helyzetével kapcsolatban: egyesek szerint az ország 2015-től a kőolaj importjára szorulhat.
